11. rész (Kata:))

Rosie szemszöge
Chris éppen leparkolt a ház előtt, amikor halkan pittyegett a telefonom. A kijelzőre pillantottam: Justin üzent.
- Ki az?- kérdezte Chris, miközben kicsatolta az övét.
- Csak Justin- feleltem halvány mosollyal.
- Mit akar?- vonta össze a szemöldökét, én pedig kissé felháborodtam.
- Nem mindegy?!- kérdeztem vissza, majd kipattantam az autóból.
Egyből kinyitottam az ajtót, majd a kabátomat ledobva a fogasra, felszaladtam a szobánkba. Amint becsuktam magam mögött az ajtót, megnyitottam Juss üzenetét. Rövid volt. Többször el kellett olvasnom, hogy normálisan tudjam értelmezni, de valahogy sehogy sem állt rá az agyamra. Egyre csak ráztam a fejem.
"Basszus ,mielőtt elmentetek olyat hallottam amit nem kellett volna.Rosie!Beszélnünk kell.Hívj fel amint tudsz!Chris megcsal téged."
Nem akartam elhinni. Mondjuk lehet, nem ártott volna, mert mindig sejtettem, hogy valami van közte, meg Claire között. De ezt így hallani... Rémes volt. Azonnal fel is hívtam Justin-t. 
- Reméltem, hogy felhívsz- szólt bele köszönés nélkül. Amint meghallottam a hangját, kirázott a hideg. 
- Justin, mit akar ez jelenteni?- kérdeztem. Próbáltam elvonatkoztatni attól, hogy valószínűleg ilyet nem igen hazudna nekem, de egy fiúból bármi kitelik. 
- Emily, Chris megcsal téged!
- Juss... értem én, hogy hiányzom neked, de azért ez már túlzás, nem gondolod?! Hogyha valami problémád van velünk, akkor azt nekem mondd meg, rendben?! Nem értelek...
- Könyörgöm, Em- Juss hangja megváltozott. Szenvedett.- Mindennél jobban szeretnélek boldognak látni. Ha vele, akkor vele. Már ismerhetnél annyira, hogy nem vagyok olyan görény, mintsem hogy ártsak neked. 
- Már nem tudom, kinek higgyek, Justin...- ráztam a fejem. A torkom szörnyen kiszáradt, és úgy éreztem, ha most azonnal nem rohanhatok hozzá, akkor nem élem túl a mai napot. De persze nem tettem. Miért is tettem volna?! Ott volt nekem Chris, nagy lakás, autó... Minden, amire vágytam. Régebben. Hogy mire vágytam most? Justin-ra. De rá nem kellett volna. 
- Kérlek, Em- sóhajtott halkan. 
- Sajnálom, Justin- lenyeltem, amit mondani akartam, vagyis, hogy "persze, hiszek neked, vegyél feleségül, kérlek, kérlek, KÉRLEK", és beletúrtam a hajamba.- Most mennem kell. 
- Csalódni fogsz.
- Túl élem. 
- Össze fogsz törni. 
- Még egyszer? Már van benne gyakorlatom- és letettem. 
Nehezemre esett haragban elválni Justin-tól. Minden részem szeretett volna mellette lenni. Minden. De sajnos, épp akkor nyitott be az ajtón Chris. Mikor megláttam, elmosolyodtam. Valamilyen szinten szerettem őt. Persze, hogy szerettem. Az életem szerves része lett. Ő volt az első szerelmem. És imádtam. Még most is imádom. De lehet, hogy máshogy. Viszont minden örömömet elhomályosította az a köd, amit Justin mondott. Hogy megcsal engem. Nem akartam elhinni. De egy halvány sejtésem mégis volt rá. 
- Minden oké?- kérdezte mosolyogva, és a derekamnál fogva magához húzott.
- Persze- mosolyodtam el őszintén, és hagytam, hogy megcsókoljon. 
- Mi volt ez a kiabálás?
- Áh, semmi különös- legyintettem.- Csak Juss azt hiszi, megcsalsz. 
- MI?- Chris hirtelen elengedett, és az ajtó felé hátrált.- Ugye nem hiszel neki?
- Mi? Chris, ne hülyéskedj már! Miért hinnék ilyen butaságnak?- próbáltam nyugodt hangot megütni, pedig Chris reakciója nem is tükrözött mást, minthogy Justin-nak igaza lehet.
- Emily, honnan vette ezt a hülyeséget az a barom??- a hangja egyre ingerültebb lett. Erre persze én is felhúztam magam.
- Na barmozd le Justin-t!- szóltam rá.- És nem tudom... Könyörgöm, Chris, mi bajod van?
- Hagyjál! 
Azzal kinyitotta az ajtót, kiviharzott rajta, és hatalmas hangerővel becsapta maga után. Összerezzentem, és az ablakhoz szaladtam, hátha látom, amint kimegy. 
Csak annyit láttam, hogy előveszi a telefonját, hadarva beleszól valamit, majd beül az autóba, és felém se pillantva elhajt.
Remegve ültem le az ágy szélére... Justin-nak tényleg igaza van. Chris megcsal engem. Úgy hasított az elmémbe ez az egész, hogy majdnem szétesett a fejem. Nem vagyok neki elég jó, ezért más lányokat fűz be. Másokat csókol... Másokat szeret. Nem engem. Ez az egész csak valami idegbeteg játék volt. Csak egy játék voltam neki. 
Észre se vettem, és máris csurogtak az arcomon a könnyek. Gyorsan letöröltem az arcomat, és beledőltem az ágyba. Magamhoz szorítottam egy párnát, és magzatpózban bámultam a szekrényt. Közben azon gondolkodtam, hogy miért nem vagyok elég jó Chris-nek. Mi hiányzik belőlem, ami más lányban megvan? Mi van meg bennük, ami bennem nincs meg?
Olyan hirtelen csörrent meg a telefonom, hogy majdnem kiugrott a szívem a bordáim közül. Reménykedtem benne, hogy Chris az, hogy megmagyarázza az előbb történteket. 
De a kijelzőn Justin neve villogott. 
- Nem vagyok elég jó- szóltam bele köszönés nélkül, majd le is tettem a telefont, és visszabújtam a párnámhoz. 
Justin szemszöge
- Nem vagyok elég jó- szólt bele rekedten, majd le is tette.
Értetlenül meredtem a készülékre. Tehát megtudta. Chris egy barom. Hogy tehet valaki ilyet Em-mel? Hogy??
Dühös voltam, hogy Chris egy ekkora barom. Újra megpróbáltam felhívni Em-et, de nem vette fel. Tudni szerettem volna, hogy jól van-e. Hogy Chrid nem törte-e össze nagyon. Hogy el kell-e vernem azt az állatot.
- Mit puffogsz, drágám?- kérdezte anya mosolyogva, amikor újra lecsaptam a telefonom, mivel Emily nem vette fel.
- Aggódom Em miatt...- sóhajtottam, majd megdörzsöltem az arcomat.
- Elmondod, miért?- kérdezte anya, mire elregéltem neki, mi történt.
- ...és most hiába hívom, nem veszi fel- fejeztem be.
Anya együtt érzőn hallgatott, majd csak megpaskolta a fejem.
- Tudod, Justin, te egy jó srác vagy.
És felment. Ennyi. 
Rosie szemszöge
Este fél tizenkettő volt, amikor egy autó reflektora világított be futólag az ablakon. Bedagadt szemmel az ablak elé mentem, és kócos hajjal néztem, ahogyan az autó nekitolat egy kukának, majd ferdén megáll. Szerencse, hogy nem állították meg a rendőrök, gondoltam. Gyorsan megtöröltem az arcomat, majd leszaladtam a lépcsőn, és megálltam a legalsó fokon. Chris lépett be az ajtón; röhögött, dülöngélt, és tiszta vörös volt a feje. A zakója zsebéből egy csipkés anyag kandikált ki.
- Chris... merre jártál?- kérdeztem tőle megdöbbenve, és közelebb léptem hozzá.
- Emily!- dörmögte, majd szorosan magához ölelt. Csak úgy bűzlött a tömény szesztől.
- Mégis mennyit ittál?- kérdeztem tőle fintorogva, majd eltoltam magamtól. Akkor esett ki a zsebéből a csipkés cucc. Könnyen a földre hullott. Két ujjam közé csippentettem, és gyorsan kihajtogattam- egy női csipkebugyi volt.
- Ez meg mi a fene?- emeltem fel a hangom, és dühösen az orra alá nyomtam az anyagot.
- Haha- Chris szélesen vigyorgott, és megpróbált megpuszilni, de elléptem előle.- Most meg mi bajod?
- Justin-nak igaza volt! Mindvégig igaza volt!- mondtam neki ingerülten. Észbe kapva gyorsan elhajítottam a fehérneműt. Fúj.
- Miben?- emelte fel ő is a hangját. Így még sosem hallottam beszélni... főleg nem velem. Ez egészen más volt, mint a megszokott dolgok tőle. Ijesztő volt...és kiszámíthatatlan. 
- Azt mondtad, nem csalsz meg! Chris, tudtam, hogy megcsalsz, úgy tudtam!- most már szinte ordítottam. És közben persze a szemem megtelt könnyekkel, és kérdéses volt, meddig bírnak ott maradni.- Folyton hazudozol nekem! Azt hittem, szükséged van rám, és hogy én vagyok neked az egyetlen! Erre megcsalsz?! Nem hiszem el! Justin csak jót akart nekem! Egy barom vagy, Chris, tudd meg, egy hatalmas barom! egy percig sem maradok itt tovább veled! El akarok menni! 
Chris arca hirtelen megváltozott- olyan komoly lett, hogy azt hittem, hallucinálok. Elborult a tekintete, és olyan ingerülten meredt rám, hogy ösztönösen hátráltam.
- Velem nem beszélhetsz így- sziszegte.- Nem mész te sehova.
Azzal hátralendítette a kezét, és akkorát csattant a tenyere az arcomon, hogy hátraestem. A földön rémülten összekuporodtam, és a kezemet a sajgó, égető pontra szorítottam. Annyira ledöbbentem, hogy sírni is elfelejtettem. El sem hittem, hogy Chris komolyan megütött. Félig felkönyököltem, és a kezemet folyamatosan az arcomra szorítva próbáltam megnyugodni. 
Chris rám se nézve felsétált a lépcsőn. 
Mi ez az egész? El sem hittem... valami rossz álomba csöppentem volna? Ki szórakozik? Az eddigi tökéletesnek hitt életem egy pillanat alatt fordult át, valami egészen mássá. Nem értettem, mi történik. Megütött. KOMOLYAN. Megütött. Lekevert nekem egyet. Ez kész. 
Tehetetlenül a nappaliba botorkáltam, a kanapé alól kivadásztam egy takarót és egy párnát, és eldöntöttem, hogy az éjszakát idelent fogom tölteni. 
2 nappal később
Suliban
Chris autója csikorogva állt meg az iskola parkolójában. Chris rám mosolygott, majd egy puszit nyomott az arcomra.
Bocsánatot kért. Bocsánatot, amiért megütött. Mit mondhattam volna? Hogy nem bocsájtok meg neki? Ezt nem mondhattam. Hiszen szüksége volt rám. Úgy éreztem, nem hagyhatom cserben én is. De a szívem egyre inkább más felé húzott. Oda, ahova nem lett volna szabad...
Chris óvatosan végigsimította az arcom azon részét, ahol még mindig lila folt éktelenkedett. Felszisszentem, ahogyan a bőre hozzáért az érzékeny területhez. 
- Még mindig utálom magam érte- lehelte, majd közel húzott magához, és megölelt.
- Nem kell- mondtam lassan. Szívem szerint persze ordítoztam volna vele. De aztán rádöbbentem, hogy az sosem menne. Mert még fontos nekem ez az őrült. Fontos nekem, és nem tehetem meg vele, hogy csak úgy leüvöltsem. 
Mikor kézen fogva elindultunk a suli felé, egy csomó érdeklődő szempár fordult felénk. Nem szokták meg, hogy foltok legyenek a fejemen. Csak azt kívántam, bárcsak el tudnánk kerülni Justin-t. 
Azóta nem beszéltem vele, mióta Chris megütött. Nem akartam átmenni hozzá, nem akartam, hogy lásson, ahogyan egyre jobban szétzuhanok. Azt akartam, hogy nem foglalkozzon velem. Hogy olyan élete legyen, mielőtt velem találkozott volna. Ez persze nem igaz, mert mindennél jobban szerettem volna újra a mindennapjai részévé válni. De nem tehetettem. Úgyhogy, találkozni sem akartam vele. Mit mondtam volna neki? Azért nem kerestem, mert elveszett a telefonom? Mondjuk ez nem rossz ötlet... 
Besétáltunk a suliba. Ahogy elhaladtunk a büfé mellett, Chris átkarolta a vállamat. 
Éreztem, hogy néz. Szinte égetett a pillantása. Kénytelen voltam előre szegezni a tekintetemet, nehogy visszaforduljak, hogy lássam. A szemem is belefájdult, annyira nagy volt a kísértés, nehogy belenézzek a mogyoróbarna szempárba. 
- Minden oké?- kérdezte halkan Chris, miközben a terem felé oldalaztunk. 
- Persze- mosolyodtam el halványan. Hagytam, hogy nyomjon a halántékomra egy puszit. 
Még mindig éreztem magamon a tekintetét. Muszáj volt megdörzsölnöm a szememet. És így sikeresen elkentem a szemfestékemet. Nem nagyon szoktam ilyeneket használni, de muszáj volt valamivel elterelnem a figyelmet a foltos arcomról. - Ömm... el kell mennem a mosdóba- közöltem Chris-szel, majd leváltam a lánymosdónál. 
Éreztem, hogy figyel. Látta, ahogyan berongyolok a mosdóba. Megváltás volt becsukni magam mögött az ajtót. Azonnal a tükör elé ugrottam, és elkezdtem egy zsepivel helyrehozni, amit szétdörzsöltem. A tükörben láttam, ahogyan Claire belép a mosdóba. Amint meglátott, zavartan bevágtatott egy vécébe. Mondani akartam valami csípőset neki, de inkább lenyeltem a szavakat, és megmostam az arcomat hideg vízzel. 
Claire sápadtan lépett ki a fülkéből, és a mellettem lévő csapnál megmosta az arcát.
- Minden rendben?- kérdeztem tőle nyugodtan. Letéptem egy kéztörlőt, és áttapogattam vele a nedves bőrömet.
- Persze- lehelte, majd ivott pár kortyot.
- Biztos?
- Rosszat tettem- motyogta halkan, majd a szemembe nézett.
Nem tudtam mit mondani. Csak együtt érezve megsimítottam a vállát, és halványan rámosolyogtam. Tudtam, mit tett. És nem tudtam érte annyira utálni, mint kellett volna. Sajnáltam. Szánalmat éreztem iránta. 
Amint kiléptem a mosdóból, elém lépett. Félrehúzott egy fal mögé, és aggódva fürkészett.
- Nem vetted fel a telefont- közölte aggódva. 
- Nem- feleltem, és próbáltam elkerülni szeme kíváncsi lángját.
- Mi ez az arcodon?- tenyerét az érzékeny pontra fektette. Bőre hideg volt, ami meglepően jól esett.
- Bevertem.
- Mibe?
- Az asztalba... Lehajoltam, és.. bevertem- kétségbeesetten próbáltam kerülni a témát. Mégse mondhattam el neki, hogy Chris ütött meg. 
- Értem...- de nem úgy tűnt, mint aki elhiszi.- Aggódtam érted, Emily.
- Justin.. kérlek. Mennem kell órára- próbáltam kimenni mellette, de elkapta a karom.
Tenyerét újra végigfektette az arcomon, és úgy fordította, hogy az ujjai pontosan beleillettek Chris ujjainak nyomába.
- Megütött...- inkább kijelentette, mintsem kérdezte. Totál meghökkent. 
- Nem- vágtam rá gyorsan. 
Justin két keze közé fogta az arcomat. - Mit csinált veled?
- Semmit. 
Nagyot sóhajtott, és mélyen a szemembe nézett. Nem akarta elhinni. 
- Órám lesz...- morogtam. 
- Persze- Justin kínosan elvigyorodott, majd félreállt, hogy el tudjak menni mellette.
Vissza se néztem, úgy rohantam a terem felé.