8. rész (Kata:))

Rosie szemszöge
Nem akartam felkelni. Nem akartam, mivel tudtam, hogy elkövettem egy hibát, amit nem fogok tudni helyre hozni. Kellett nekem megszületnem. Kellett nekem találkoznom Chris-szel. Kellett nekem boldognak lennem vele. Hjajj, istenem, miért olyan aranyos??? Ha tudnám utálni... de nem tudom. Istenem, Chris, ez mind a te hibád!! Na jó, ez kicsit erős túlzás, de... akkor is az övé! Csak tudnám, mit szeretek benne ennyire...
Justin.... óó, könyörgöm, ekkora szerencsétlen is csak én lehetek! Most hibásnak érzem magam, pedig valójában Chris hibája az egész. Na jó, egyáltalán nem tehet róla. Szóval minden az én hibám... Klassz egy érzés. Ble. De valahogy akkor is tisztáznom kell vele a dolgokat. Mondjuk, amikor Pattie nem látja, akkor elmagyarázhatnám neki, hogy nekem Chris már nem jelent semmit... De tényleg nem jelent már semmit, vagy ezt csak én próbálom beadni magamnak? Istenem... Jézusom, mi ez?? Basszus, csak a telefonom. Komolyan, Emily Rosie Carter, kezd elmenni a maradék eszed is!
- Igen?- vettem fel a telefonom szipogva. Oké, meglehet, hogy kicsit túlcsordultak az érzelmeim...
- Rosie, te vagy az?- hallatszott a barátnőm, Sarah hangja a telefonban.- Sírtál?
- Mi? Nem, dehogy is- gyorsan letöröltem az arcomat, majd mosolyogva érdeklődtem a barátnőm felől.
- Ó, Rosie, ne is mondd! Isteni volt a tegnapi nap! Imádtam. Szóval. Ma is összeülünk páran. Gyere te is!
- Sarah, ez igazán...- kezdtem volna mondani, hogy semmi kedvem sincsen semmihez, de a barátnőm félbe szakított.
- Akkor máshogy fogalmazok. Miattad vagyunk itt, édesem! Miattad, hallod?! Úgyhogy szedd össze magad csajszi, mert fél óra múlva ott vagyunk érted!- Sarah az utolsó szavakat szinte kiáltotta. Olyan izgatottan csilingelt a hangja, hogy önkéntelenül is elmosolyodtam.
- Rendben, rendben!- nevettem el magam hitetlenül.- Mennyi az idő?
- Mindjárt dél van, csajszi- felelte Sarah.- Iparkodj, mert nagyon jól fogjuk érezni magunkat!
- Értem, Sarah, értem, de nem szeretnék nagy tömeggel találkozni...- próbáltam hárítani barátnőm hirtelen örömét, ugyanis a legkedvesebb barátaimon kívül igazán nem volt kedvem másokkal találkozni.
- Nem lesz nagy tömeg, Rosie- nyugtatgatott a barátnőm.- Csak Clara, Chris meg Joe... na, de mennem kell, mert itt vannak értem! Pusszantalak!
- Mi? Chris? Sarah, várj! Chris is ott lesz??- kiabáltam a telefonba, de Sarah letette.
Fene. Ezt jól kijátszották. De várjunk... hogyha fél óra múlva itt lesznek, akkor... Nem leszek kész!!

Fél óra múlva
Kész harci díszben mentem le a lépcsőn. A hajamat gondosan kivasaltam, hogy ne legyek mindig göndörke, és egy egyszerű farmersortot vettem fel, vagány inggel, amit a derekamon összekötöttem. Nem voltam unalmas, és nem is öltöztem nagyon ki. Végül is, csak beülünk valahova, meg úgy érezzük magunkat, mint régen.
- Rosie- mosolygott rám Pattie, amikor meglátott.- Csinos vagy!
- Köszönöm- mosolyodtam el zavartan. Justin a kanapén ült, és érzekésemre megfordult. Végig magamon éreztem a tekintetét, amikor közöltem Pattie-vel, hogy elmegyek itthonról.- Jönnek értem, és beülünk egy fagyira... vagy nem is tudom, csak beszélgetünk, meg minden.
- Óh, rendben kincsem, érezd jól magad!- mosolygott Pattie, majd gyorsan megtörölgette a kezét, és kijött a pult mögül. Csak akkor vettem észre, hogy ő is eléggé csinos.
- Pattie! Te mész valahova? Fantasztikusan nézel ki!- dicsértem meg, mire felnevetett.
- Igen, ma Tom-hoz megyek! És talán ott is alszok...- mosolygott, majd a tükör előtt gyorsan betett a fülébe egy fülbevalót.
- Húúú- vigyorodtam el.- Szorítok nektek!
- Nem szeretnék kistestvéreket, anyu- intett mosolyogva Justin, mire Pattie viccesen kinyújtotta a nyelvét a fiára.
Pár másodpercig álltam köztük, amikor dudáltak.
- Azt hiszem, értem jöttek- az ajtó felé indultam, majd miközben megfogtam a kilincset, visszafordultam.- Majd estefelé jövök!
- Vigyázz magadra! Jó szórakozást!- intett Pattie.
- Várlak, Em. Beszélnünk kell- nézett mélyen a szemembe Justin.
A legszívesebben maradtam volna vele, hogy megbeszéljük az egészet, de akkor megint dudáltak, és egyre türelmetlenebbül. Nagyot sóhajtottam, és mosolyogva arcon pusziltam Justin-t, majd a reakcióját meg sem várva kiszaladtam a házból.
Az ajtónak dőlve már ott állt Sarah, és Clara is. Mikor megláttak, lányosan sikítoztunk egy sort, meg összeölelgettük egymást... bár tegnap is találkoztunk. Aztán, mikor beszálltam a kocsiba, Joe-val összeröhögtünk, hogy milyen régen láttuk már egymást... tegnap. Chris pedig, aki a kormány mögül nézett hátra rám, csak sokat tudóan elmosolyodott. Én meg elpirultam. Jó, hogy két év és egy nap után is ilyen hatással van rám egyetlen mosolya...

Kávézóban 
Egy hatszemélyes helyen vágtuk le magunkat. Úgy döntöttünk, hogy ma nem csinálunk semmi mást, csak eszünk, meg iszunk valami finomat. Középre ültem, mellettem, az ablaknál, Chris, másik oldalamon pedig Sarah ült. Velünk szemben pedig Joe és Clara.
Éppen Chris poénján röhögtünk, amikor eszembe jutott, hogy milyen jól érzem magam közöttük. Hiányozott már az, hogy csak úgy gondtalanul nevetgéljünk a semmin, és hogy jól érezzük magunkat. És egésznek éreztem magamat. Ahogy Chris mellettem ült, nem éreztem magam kényelmetlenül... sőt! Nagyon jól voltam. Főleg, amikor neki kellett dőlnöm, mert nem bírtam tovább a röhögéstől. Szégyellem is magam. Nem szabadna megvezetnem így ezt a srácot. Én Justin-t szeretem, és Chris csak közömbös a számomra... Ugye...?
- Gyerekek, látjátok azt az isteni tortát?- intett Joe a pult felé, ahol kígyóztak az emberek.
- Én is azzal szemezek már mióta- nevetett fel Clara, mire Sarah is hevesen bólogatott.
- Vegyünk!- pattant fel Joe, a lányok meg utána.
Sarah még visszafordult.
- Ti nem jöttök?
- Nem, köszi- intettem mosolyogva.- Van még minyonom!
- Chris?- nézett a lány a mellettem ülő srácra.
- Nem vagyok most éhes- vonta vállat mosolyogva Chris, miközben engem nézett.
Sarah sokat sejtően rám kacsintott, majd megfordult, és futott a többiek után. Chris- mintha csak erre várt volna -maga felé fordított, és mélyen a szemembe nézett.
- Gondolkodtam a tegnap estén, Em.- kezdte.
- Én is, Chris. De. Tudd meg, hogy már túlléptem. Nem szeretlek téged úgy, ahogy te engem. És... sajnálom, hogyha megtévesztettelek esetleg, azzal a csókkal. Véletlen volt.- mikor ezeket a szavakat kimondtam, a szívem ösztönösen is összezsugorodott, és éles fájdalmat éreztem a tüdőmben.
- Emily- mosolyodott el aranyosan, mire nagyot dobbant a szívem.- Nem tudsz hazudni.
- Honnan veszed??
- Ismerlek, Em- mosolyogva a fülem mögé kotort egy hajtincset.- Olyankor mindig harapdálod a szád.
Fene. Gyorsan elfordultam, hogy ne tudjon még többet leolvasni az arcomról.
- Nézd, Chris- kezdtem újra, majd visszafordultam hozzá.- Justin jelenti nekem most a világot! Mindenben segített.
- Én is segítettem volna, ha engedted volna- vágott gyorsan a szavamba.
- Nem arról van szó- ráztam a fejem.- Justin már az életem része. Nem tehetem meg vele, hogy egyszerűen otthagyom, azok után, amin együtt átmentünk.
- Most vallottad be, hogy szívesen kezdenéd velem újra!
- Nem is- makacskodtam.
- Azt mondod, még mindig szeretsz?- kérdezte huncutul, én pedig hitetlenül felnevettem.
- Ne forgasd ki a szavaimat!
Chris megadóan feltette a kezeit, én pedig folytattam.
- Sajnálom, hogyha hiába költöztél ide, de nekem egy új fejezet kezdődött el az életemben...
- De Em, a miénket még nem zártuk le- mosolyogva két keze közé vette a kezemet. Ilyet mindig akkor csinált, amikor szomorú voltam. Csillogó szemekkel néztem a szemébe.- És én nem foglak elengedni.
- Chris, kérlek, ne nehezítsd meg még jobban! Justin szeret. Viszont szeretem.
- A szád...- mutatott mosolyogva az ajkamra, amit szüntelen harapdáltam. Francba!
- A lényeg- dühösen kirántottam a kezemet a kezei közül.-... hogy nem lehet köztünk semmi. Értsd meg, kérlek. Nem akarok fájdalmat okozni neked. Meg magamnak.- ezt a mondatot nem kellett volna KIMONDANI.
Chris győztesen elmosolyodott, én pedig majdnem elsüllyedtem. Ez nem lehet igaz. Miért jár mindig a szám az eszem előtt??? Istenem...
- Em, ne gondold azt, hogy csak úgy egyszerűen elengedlek.- Chris mélyen a szemembe nézett, nekem pedig nagyot dobbant a szívem.- Harcolni fogok érted, Emily. Meg foglak szerezni.
Nem tudtam, mit mondani. Folyamatosan két dolog zakatolt a fejemben; hogy még soha senki sem mondott nekem ilyen szépeket, és hogy mégsem szerettem ki teljesen Chris-ből.

Este
Chris autója egyenesen a ház előtt állt meg. Miután sikerült elbúcsúznom a többiektől, kiszálltam. Hosszasan integettem az autó után, miközben fejemben folyamatosan Chris szavai visszhangzottak. Tudtam, hogy kedvel, de hallani... Hú, hát az nem volt semmi.
Mikor elindultam a bejárat felé, a szívverésem felgyorsult, ugyanis Pattie elment itthonról, mivel a barátjánál tölti az estét, úgyhogy csak ketten leszünk... Justin-nal. Tudtam, hogy valamikor meg kell beszélni ezt az egészet, és hogy le kell zárni a vitát, de akkor is... ennél nehezebb dolgot nem nagyon tudok elképzelni.
Lassan, és észrevétlenül próbáltam becsukni magam mögött az ajtót. Azonban, amikor slisszoltam volna fel az emeletre, hihetetlen látvány tárult a szemem elé: Justin, a konyhaasztalra tett le éppen egy nagy tál finomságot. Gondosan meg volt terítve, és egy gyertya is égett az asztal szélén. Tökéletes volt.

- Szia, Em- mosolyodott el Justin, amint meglátott, totál lefagyva a lépcső aljában.

- Ezt.. ezt te..?- kérdezte döbbenten, mire csak bólintott.- Atya úr isten!

- Reméltem, hogy ezt fogod mondani- röhögte el magát, majd közelebb lépett, és mélyen belenézett a szemembe.- Sajnálom Emily, hogyha köcsög voltam veled... Nem értettem meg, hogy neked nehéz elszakadnod a régi életedtől, és... és hirtelen új életet kezdeni, itt. Én..én totál megértem, hogyha szeretnél velük lenni. És csak annyit szeretnék kérni érte, hogy velem is tölts egy kis időt. Hiányzol...

- Justin- nyögtem fel könnyekkel a szememben, majd szorosan megöleltem a srácot.

Justin szorosan magához vont, és olyan erősen ölelt, hogy éreztem a kockáit a hasamon. Mélyen beszívta a hajam illatát, én pedig ujjaimmal belefésültem dús sérójába. Hiányzott már. Alig voltunk távol, de engem majdnem megölt a hiánya. Kétség sem fér hozzá: egymásnak vagyunk teremtve. Ugye..?

- És milyen volt a napod?- kérdezte Justin.

Éppen a vacsorát ettük. Isteni finom lett, kezdtem arra gyanakodni, hogy esetleg valahonnan rendelte.. de persze ezt nem kérdezhettem meg, mert az kissé kínos, ha kiderül, hogy ő sütögette az egészet. Szóval ettünk, és beszélgettünk, amikor előrukkolt ezzel a kérdéssel. Úgy gondoltam, őszintén kell válaszolnom, elvégre... elvégre ő mégiscsak Justin. Na.
- Nem volt rossz- vallottam be. De mit is mondhattam volna?? Hogy még mindig szeretem Chris-t?? Vagy hogy nem hagyhatom egyedül?? Hogy miattam költözött Kanadába, és hogy elvárja, hogy legyek vele, aminek én nem szeretnék nemet mondani?? Ezeket nem mondtam. Még.