17. rész (Kata:))

Rosie szemszöge
Könnyek fátyla ült a szememre, amint megláttam Justin szeretetteljes arcát, amivel az öccsét és a húgát méregette. Olyan hátborzongató volt az a pillanat, hogy teljesen biztos voltam abban, Justin képes, akár az életével is megvédeni a testvéreit. Azt hiszem, olyan kötelék ez, amit soha, senki sem érthet meg- akinek nincsen testvére.
Végül Juss, sóhajtott egyet, majd mosolyogva felém fordult, és kitolt a szobából. Lentről nem szűrődött fel semmi zörgés (hiszen Erin és Jeremy már régen elmentek), úgyhogy amint becsukta maga mögött a picik szobája ajtaját, kajánul elvigyorodott.
- Akkor? Mondtam, hogy ma este nem osztozom rajtad.
- Te jó ég- nevettem fel halkan, miközben Justin a szobánk felé kezdett tolni.- Hova lett az a gondoskodó Justin, aki a kicsiknél volt bent velem?
Juss éppen belökött a szobánkba, majd mikor az ajtót becsukta, összevont homlokkal elgondolkodott.
- Megettem.
Nem bírtam halkan nevetni, úgyhogy kénytelen voltam a kezembe fojtani az előtörő röhögésem. Hagytam, hogy Juss az arcomat puszilgatva az ágyra toljon. Puhán éreztem a hűvös paplant a hátam alatt. Justin fölém mászott, és miközben elhúzta a fejét, hogy a szemembe tudjon nézni, elvigyorodott.
- Olyan szép az én Rosie-m- motyogta, majd odahajolt, és megpuszilta a vállam. Értetlenül néztem rá.
- Rosie? Mi lett az Emily-vel?- kissé megsértődtem, hogy nem tartja magát a régi szokásokhoz.
- Reméltem, hogy észreveszed, Em- suttogta.
Mosolyogva, hevesen dobogó szívvel megragadtam az arcát, és olyan közel húztam magamhoz, hogy a szánk összetapadt, és szinte levegővételt cseréltünk. Justin vadul csókolt, és én se akartam ellenkezni: a hajába túrva húztam egyre közelebb magamhoz, miközben ő egyre lejjebb ereszkedett kezeivel, amiken a fejem mellett támaszkodott meg. Mivel az ő kezei meg voltak "kötve", én szabadon kutathattam: jobb kezemmel a hajába markoltam, a ballal pedig benyúltam a pólója alá. Kezemet végig futtattam a kockákon lapos hasán, majd közvetlen a szíve mellett megtámasztottam a mellkasát, és még közelebb húztam magamhoz. Kissé zihálva szakadtunk el egymástól- Justin keze még mindig a fejem mellett támaszkodott. A pólója alatt tisztán látszott erős bicepsze, és a csóktól kissé felduzzadt szájával a leggyönyörűbb ember volt, akit valaha láttam. Tökéletes.
- Amúgy- szólalt meg, a szája szegletében pedig huncut mosoly bujkált.- Nem gondoltam volna, hogy te se akarsz osztozni rajtam.
Kuncogva feljebb ültem, hogy elérjem a száját, aminek ezúttal édeskés íze volt.
- El kéne mennem fürdeni- suttogtam nevetve.
- Nekem is- kacsintott Justin, én pedig csak a szemeimet forgattam.
- Úgy értettem, egyedül.
Justin "elszomorodott", és hogy vigasztalja magát, rám nehezedett, és finoman megpuszilta a szám szélét.
- Hagy kísérjelek el...- mondta halkan. Olyan közel volt hozzám, hogy láttam magam a szemében.- Kérlek.
- Justin- elmosolyodtam, és megsimítottam az arcát. Ujjaim végét barna haja csiklandozta.- Tudod, hogy szeretlek. De szerintem nem ez a legmegfelelőbb alkalom... Érted.
- Jaj, de kicsim!- sóhajtott fel.- Jaxo-ék nem kelnek fel!
- Akkor sem- nevettem halkan.
- Ajj. Rendben- lebiggyesztette a száját, és lelökte magát rólam, majd a hátára feküdt, egyik kezét a mellkasán nyugtatva.
- Justin- mellé bújtam, nehogy megharagudjon rám.- Szeretlek.
Lenézett rám, majd édesen elmosolyodott, és gyorsan megcsókolt.
- Én is szeretlek, Em. De most már menjél zuhanyozni!- azzal belebökött az oldalamba, mire vinnyogva elhúzódtam.
- Hagyjál- nevetve kikeltem, és a fürdő felé vettem az irányt. Mikor visszanéztem a vállam fölött, Justin vigyorogva rám kacsintott.

Másnap
A temetőben sétáltunk. Alapjaiba véve nem találtam semmi vonzót a temetőkben - sőt -, de a mostani alkalommal kifejezetten biztonságban éreztem magamat a sírok között, egyik kezemmel Jazmyn-t, másikkal pedig Jaxon-t fogva. Igaz, a mécsesek, amelyek mindenhol világítottak, és Justin mosolya, amellyel néha hátranézett, kissé feledtette velem a gondolatot, hol is vagyok pontosan.
Kiskoromban sose értettem, miért sírnak anyuék halottak napján. Mindig arra gondoltam, hogy ez egy szép ünnep... most már rájöttem, hogy szomorú is egyben.
Pattie a sor végén magyarázott a kis Jazmyn-nek arról, hogy milyen szép mindig a temető ilyenkor, és hogy majd ő is ide fog kerülni, ha eljön az ideje. Eközben Jeremy és Erin egymásba karolva vezettek minket az emberek, és a sírok között.
Már, amikor távolról megláttam őket, összeszorult a gyomrom. Ha arra a napsütéses napra gondolok, amikor vége szakadt az életem egyik részének, görcsbe rándul a gyomrom, és levegőt is alig bírok venni. Erin és Jeremy megálltam anyáék sírjánál, és elnézően rám mosolyogtak.
A szívem hevesebben kezdett dobogni.
Amikor megkértem Pattie-t, hogy anyáék hozzám közel legyenek eltemetve, azonnal beleegyezett, és felajánlotta, hogy segít megszervezni a temetést, stb. Kellemetlen volt, ahogy ott álltunk, a sötétben, anyáék és a nagyi sírja fölött, és mindenki hallgatott. Még Jaxon is befogta csöpp száját, amivel eddig Justin-t győzködte, hogy holnap menjünk el a vidámparkba.
- Gyertek, srácok- Erin könnyes szemekkel megragadta a kicsik kezét.- Nézzünk körbe addig.
Jazzy még a válla fölött rám nézett, aztán visszafordult, és felnézett az anyukájára. Mozgott a szája- valamit kérdezett Erintől, de a nő nem válaszolt, csak elmosolyodott, és Jaxon után nyúlva befordultak az egyik sarkon, ahol már nem láttuk őket.
- Én is megyek- mondta halkan Jeremy, és gyorsan megsimította a vállamat, majd a családja után szaladt.
Pattie a sírok előtt állt, és halkan mormogott. Justin beharapta a száját, és egy szál fehér rózsát csúsztatott a síron lévő vázába. Hiába szorítottam össze a fogaimat, a könnyek önkéntelenül is lecsordultak az arcomon, ahogyan a kopott padhoz tántorogtam. Összefontam az ujjaimat, és szorosan behunytam a szememet.
Képek villantak be: apuval pizzát sütünk, miközben anyu ezerrel takarít, és néha nevetve lefotóz minket. Ahogyan anya könnyek között átvette tőlem az anyák napi ajándékát, és egy hosszú puszit nyomott a fejemre. Ahogyan a nagyi sütijével megégettem a számat, és annyira sírtam, hogy apa mentolos cukorkát dugott a számba, amitől majdnem megfulladtam, és anyu úgy ordibált velem, hogy köpjem már ki, hogy tiszta vörös lett a feje.
Hiába próbáltam elfojtani az érzelmeimet, ezek a sebek újra, meg újra felszakadtak a szívemen, és mindannyiszor erősebben.
Éreztem, ahogyan a pad lejjebb süllyed mellettem- Justin leült mellém. Ahogy felé fordítottam a fejem, könnyeket láttam csillanni a szemében- vagyis azt hiszem, mert a saját könnyeimtől minden el volt mosódva.
- Büszkék lennének rád- suttogta, mire a kezembe temettem az arcom, és keserves zokogásban törtem ki, ahogyan Justin-hoz bújtam. Átkarolta a vállam, és a hajamba puszilt, miközben engem folyamatosan rázott a sírás.
Hirtelen, mintha az áram ütött volna meg: elég legyen, Emily Rosie Carter! Mit képzelsz te magadról? Itt bőgsz, miközben Justin vigasztal? Ennek már régen vége! Emeld fel az állad, ejts el pár könnycseppet, és viseld el tisztességesen a történteket! Embereld meg magad! Na.
A szememet törölgetve gyorsan elhúzódtam Justin-tól, majd visszahajoltam, és nyomtam egy puszit az arcára.
- Nem sírok. Jól vagyok- motyogtam, majd igyekeztem lenyugtatni magam.
- Nincs baj- mosolygott Justin, majd megsimította az arcomat.
Kedves Anya és Apa! 
Nagyon hiányoztok. A nap minden egyes percében. De azt hiszem, megtaláltam a "lelki nyugalmamat". Tudjátok, sosem gondoltam volna, hogy az egykor rokonomnak hitt fiú nyeri el majd a szívemet, de azt hiszem, Justin-nak sikerült. Sokat segít nekem... úgy mindenben. Ti tudjátok a legjobban, milyen makacs vagyok. Remélem, valahányszor együtt láttok vele, büszkék vagytok rám. Tudom, hogy nem könnyű neked, Apa, mivel most már nem te vagy az egyetlen férfi az életemben, de tudd meg, hogy Justin igenis jó srác. És, Anya. Nagyon hiányzik, hogy tudjunk beszélgetni. Néha, esténként hozzád szólok... remélem, hallod olyankor. Tudod, kéne pár tanács. Igazán köszönöm Pattie-nek, hogy van nekem, és Ti is tudjátok, hogy most már anyám helyett anyám lett, de... Titeket sosem fog tudni pótolni. Igaz, nem vagytok az igazi szüleim. De egyáltalán nem haragszom rátok. Legalábbis most már nem. Az elején nehéz volt nekem (remélem, láttátok, mit szenvedtem), de úgy érzem, hogy mostanra már egészen megbékéltem a helyzettel. És igazából örülök (valahol), hogy sosem tudtátok nekem elmondani. Így, Nektek köszönhetően az életem egy mesébe illő álommá változott. Csak annyi, hogy köszönöm Nektek ezt a sok jót, amit kaptam. És, hogyha megbocsájtotok, nem fogok többet sírni. Na, jó. Csak ma utoljára.
- Gyertek!- szólt hátra vörös szemekkel Pattie, mire Justin megragadta a kezem.
Utoljára rámosolyogtam a sírokra, majd hagytam, hogy a kedvesen magához húzzon, és miután a halántékomra puszilt, kivezessen a temetőből.

Másnap
- Jaxon! Fogd meg a kezem!
Justin megragadta az öccse kezét, majd Jazzy-ét (aki az enyémet is fogta), és az óriáskerékhez rángatott minket.
A vidámpark mindig azon helyek közé tartozott, ahol a hatalmas tömegtől függetlenül mindig remekül éreztem magam. Így volt ez ma is. Több száz ember, köztük pedig mi. Erin és Jeremy igazán örültek, hogy egy picit lekötjük a kicsiket, Pattie pedig megint a barátjával találkozott, akivel mostanában elég jóban van. Meg persze Jaxon tegnap bogarat ültetett Justin fülébe, aki persze, hogy a tesóit boldoggá tegye, azonnal elhozott minket ide.
- Vegyünk vattacukrot!- toporzékolt Jazzy.
- Jazmyn, maradj nyugton!- szólt rá Justin, majd a nyakát nyújtogatva nézett körül, mekkora a sor a keréknél.- Em, vegyük fel szerintem a piciket. Az a biztos.
Ő a kezébe kapta a kis Jaxon-t, én pedig felemeltem Jazmyn-t.
- Kicsit később kaphatsz vattacukrot, rendben?- mosolyogva megsimítottam a kis fejét, mire csak bólintott, és a vállamnak döntötte a buksiját.- Akkor felülünk?- az óriáskerék felé intettem.
- Aha- Juss megfogta a kezem.- Gyere.
A kicsiket fogva áttörtünk a tömegen, egyenesen az elé a srác elé, aki megnézte magának, ki mehet fel az óriáskerékre, és ki nem.
- Mehettek- intett unottan, majd amint beengedett minket, két kamasszal kezdett el vitatkozni: - Leszarom, hogy 14 múltál! Kilencnek nézel ki, haver.
Juss nevetve behúzott egy fülkébe, ahol azonnal leültettük a kicsiket a két helyre, mi pedig megkapaszkodtunk a kapaszkodókban.
- Hosszú napunk lesz- mormogta Justin, majd megragadta a derekamat, és egy gyors csókot nyomott a számra. Jazzy halkan felkuncogott.
- Justin, ne itt- nevetve eltoltam magamtól. Pont abban a pillanatban meglendült az óriáskerék, és elindult felfele. Justin-ba kellett kapaszkodnom, nehogy elboruljak.
- Azta! Ezt figyeld, Jaxon!- Jazzy feltérdelt az ülésen, és a támlának hasalva kilesett az üvegen. Jaxon követte a példáját. Justin megragadva az alkalmat közel húzott magához, és megcsókolt.
- Nem igaz, hogy pont a picik előtt kell ezt!- suttogtam nevetve, mire ő csak vállat vont.
- Ez van. Különben is: este nem tudtam bepótolni a dolgokat.
- Justin. Halottak napján az ember nem csinál olyat!- mivel erre felháborítóan édes mosollyal válaszolt, odahajoltam, és nyomtam egy hosszú puszit a szájára.- Embereld meg magad!
Juss nevetve átkarolta a vállam, és úgy néztünk ki a kabin üvegén, az előttünk szétterülő tájra.

Mikor leértünk az óriáskerékkel, Juss megragadta a kis Jaxon-t, én pedig Jazzy-t, és a kicsik kérésére elindultunk a büfé felé. Útközben egy csoport óvodás mellett haladtunk el, akik egymás kezét fogva, láncban pislogtak a hatalmas tömegre, mögöttük pedig egy óvónő rángatta vissza őket a helyükre. Kuncogva kerültem ki egy szerelmespárt, akik egymásba feledkezve álltak az út közepén, körülöttük az emberek kis körben kikerülték őket.
- Ott van!- Jazmyn csöpp karjával elénk mutatott. Követtem a tekintetemmel az ujját: köbö ezren álltak sorba, egy kis büfénél, ahol extra nagy vattacukrot, és XXL-es üdítőt lehetett vásárolni.
- Te jó ég!- szisszentem fel a sok ember láttán. Justin beparkolt a sor végére, közénk tette Jaxon-t, és csípőre tett kézzel kifújta magát.- Ezren vannak!
- Srácok, biztos ide akartok jönni?- Juss leguggolt a közénk rakott picikhez, és kedvesen mosolyogva figyelte őket, bár az arcán látszott, mennyire fáradt már.
- Igeen- csipogtál ugrálva, mire Justin elnevette magát, és felállt.
- Addig hozzak valamit inni?
- Kólát!- nevetgélt Jazmyn, Jaxon pedig vadul bólogatott.
- Tudjátok, hogy kólát nem ihattok még! Árt a fogaknak- magyarázta Justin, majd hozzám hajolt, és egy puszit nyomott az arcomra.- Te mit kérsz?
- Jó lesz nekem valami gyümölcslé- mosolyogtam, mire biccentett.
- Négy gyümölcslé rendel- azzal elsietett a tömegben.
Közben a sor előre fele haladt, úgyhogy magam előtt terelve a veszekedő csöppségeket, haladtam a sorral.
- Én kérek kéket!- emelte fel a hangját Jaxon.
- Ki mondta, hogy kéket kérek! Én azt mondtam, hogy piros, te majom!- Jazmyn kinyújtotta rá a nyelvét, mire felháborodottan néztem rá.
- Jazmyn! Kislányok nem mondanak ilyet!
- De én már nagylány vagyok- fonta össze a kezeit maga előtt, és dacosan elmosolyodott.
- A nagylányok meg pláne- kacsintottam rá, majd félretoltam Jaxon-t egy rohanó banda elől. Tiszta röhögő bagázs volt az egész; felnyírt fejű alakok, kezükben sörrel, lökdösődve vágtattak át a parkon.
- Héj!- szólt rá az egyik srácra, amikor rálépett Jaxon lábára, aki fájdalmasan felkiáltott.- Nézzetek már a lábatok elé! Rálépsz szegényre!
- Jaj, ne haragudj, édes- röhögte ordenáré módon, mire elfintorodtam.
- Hagyd békén!- szólt rá élesen a kis Jazmyn. Szemében düh csillogott.
- Na, mi van angyalom?- a srác vigyorogva a lány álla alá nyúlt, és megemelte a buksiját.- Te is szépséges vagy!
- Menj már innen!- egy nagyot löktem a srácon, mire mindenki felénk fordult.- Hagyd békén őket!
- De ari!- vihogott fel.- Megvéded őket?
- Igen- emeltem fel a hangomat, és magam mögé toltam a kicsiket, akik így kíváncsian dugták ki a fejüket a hátam mögül.- Menj innen, kérlek, nem akarok botrányt.
- Botrányt? Ez édes. Mi számít neked botránynak?- azzal megragadta a karom, és szabad kezével belemarkolt a fenekembe.
- Normális vagy? Engedj el!- visítottam hisztérikusan, és elkezdtem csapkodni a vállát.- Azonnal engedj el, különben...
- Mi? Különben mi lesz?- dörmögte, és megpróbálta maga felé fordítani az arcomat.- Mondjad, édes!
- Engedj el, te barom!- hiába, sokkal erősebb volt nálam, és még az sem segített, hogy beleharaptam a kezébe, és sípcsonton rúgtam.- Hallod? Hagyjál békén!
És hirtelen, mintha egy gombot nyomtak volna meg, Jazzy és Jaxon egyszerre kezdtek el visítozni:
- JUSTIN! JUSTIN! JUSTIN!
Az emberek körénk gyűltek, és csodálkozva meredtek a zokogó picikre, meg rám, aki sikítva rugdosta az "ellenfelét". Hiába, az embereknek előbb látniuk, aztán cselekedniük kell.
- Em!- Juss hangját hallottam valahol a távolból.- Elnézést! Elnézést... bocsi! Emily! Jaxon! Jazzy!
Kissé megkönnyebbültem, és engedett a szorításom a srác vállán, de még mindig sikítottam.
Alig egy perc múlva egy test robbant nekünk oldalról, mire kis híján hátraesek, ha nem tart meg valaki.
- Nyugalom- szólt gyengéden egy középkorú férfi, aki sikeresen elkapott.- Ott a barátod.
Mire felsegített, a szememmel már régen Justin-t kerestem: a srácon ült, és ököllel püfölte az arcát.
- Justin!
Tekintetemet már a picik felé fordítottam: egy kamasz lány kapta el a karjukat, és aggódó tekintettel nézett rám, majd megint Juss-ra. Arca dühtől torzult el, amint újra, meg újra megütötte a tagot. Pár másodperccel később mellé lépett egy huszonéves srác, meg egy fiatalabb, és a vállát megragadva leszedték a srácról, akit egy másik, idősebb néni rángatott fel.
- Nem szégyelled magad? Hogy lehetsz ilyen faragatlan? Kisfiam, te tuskó majom! Na, majd én elnáspángollak, de abból nem lesz köszönet! Hogy lehet valaki ilyen? Szégyelld magad. Bizony.
Azzal az idős hölgy elrángatta magával a srácot a fülénél fogva. Szinte egyszerre rohantunk egymásnak Justin-nal. Erősen magához szorított, én pedig olyan erősen fúrtam bele az arcomat a vállába, hogy éreztem a csontjait.
- Semmi baj- suttogta, a hajamat simogatva.
- Justin!- topogó hangokat hallottam, majd éreztem, ahogy két kis kéz átfonja a lábam, és szipog hangokat ad ki.
- Semmi baj, srácok- mondta, kicsit halkabban. Hirtelen éreztem, ahogyan elönt a szorongás, és a feltörő zokogás összerántotta a gyomrom. Juss megpuszilta a hajam, mire előtörtek a könnyeim, és kétségbeesetten vettem észre, hogy máris sírok.

16.rész ~Evelin~

Éles csipogás riasztott fel legédesebb álmaimból valami.Először álmosan szétnéztem a szobában hogy vajon honnan eredhet a hang ,majd észbe kaptam és már tudtam  hogy ez csakis Justin telefonja lehet.Ránéztem az én oldalamon lévő digitális órára ,ami éppen hajnali hatot mutatott.Fáradtan ejtettem vissza a fejem a pasim meztelen mellkasára ,aki még mindig mélyen aludt.
-Justin.Drágám...kelj fel!Csörög a telefonod.-puszilgattam a mellkasát,mire ő csak nyöszörgéssel válaszolt.Tudtam hogy ennyi nem volt elég ahhoz hogy a valóságba rángassam ,így be kellett vetnem még valamit.Lassan elindultam felfelé a mellkasán és mindenhol apró csókokkal kényeztettem,fel a nyakán egészen a szájáig.Kezeimmel közben végig a tarkóját cirógattam.
-Édes.Kérlek kelj fel és vedd fel a telefonod.Már másodjára szólal meg.-suttogtam ajkaira ,miközben lassan nyitogatni kezdte nagy barna szemeit.
-Akárki is az , majd kivárja a sorát.Most épp elfoglalt vagyok.-suttogja miközben gyönyörű kisfiús mosoly terül szét az arcán és hirtelen mozdulattal a hátamra gurít és fölém kerekedik.Szenvedélyesen megcsókolt.
-Gyönyörű vagy,mint mindig.-szuszogja miközben félig összeér az ajkunk,aztán újra rám tapad mielőtt megszólalhattam  volna.A telefon ismét visítani kezd  ,én pedig már szinte nevetve tolom el magamtól.
-Na jól van kis tigris.Most már tényleg vedd fel a telefont.Úgy látszik valakinek nagyon hiányzol.-nevetek miközben fancsali képét nézem ahogy az éjjelijéről felkapja a telefonját.
-Szia Apa.-motyogja hatalmas ásítás közepette.Visszadől mellém a párnájára és azzal a kezével amelyikkel éppen nem a telefont tartotta cirógatni kezdte az arcom.-Öhm...oké persze.Számíthattok ránk.Pár óra és ott leszünk.-kis csend következett.-Rendben.Megmondom neki.Na szia Apu.-nevetett Justin ,majd megszakította a hívást.
-Na mit mondott?-kíváncsiskodtam rögtön.
-Azért hívott...-kezdi mosolyogva.-...mert a tesóim nyaggatták hogy menjünk már el hozzájuk.Nagyon hiányolnak téged.Elég volt egy délutánt velük töltened és teljesen elvarázsoltad őket.Látod!Eszméletlen vagy!-mondta majd mint valami nagy gyerek aki energiatúltengésben szenved ,gyorsan kipattant az ágyból.
-Szóval készülj bébi !Indulunk Earlswoodba!-kacsintott rám lenyűgözően ,aztán kezeivel megragadta az enyéimet és felhúzott az ágyból ,közel magához.
-Nekem is hiányoznak.Annyira imádni valóak.-suttogom a mellkasára dőlve.
-Pont mint Te.-Nyomott egy puszit a homlokomra ,majd gyengéden megpörgetett.-Na nyomás készülődni hercegnő.-nevetett ,majd egyik kezével megpaskolta a fenekem ,jelezve hogy én is elkezdhetnék szedelőzködni.Nem bírtam tovább ,kuncogni kezdtem nagyra  nőtt barátomon aki néha pont úgy viselkedik mint egy kisfiú. Mint egy NAGYON imádni való kis fiú.Már majdnem kiléptem a szobájából amikor eszembe jutott egy fontos kérdés.
-Hé édes! Azt azért elárulod hogy meddig maradunk?Nem ártana tudnom hogy mennyi ruhára lesz szükségem.-Justin megingatja a fejét ,miközben belebújik egy koptatott feszes farmernadrágba. Hihetetlenül szexin néz ki miközben felhúzza a sliccét és begombolja a ruhadarabot.
-Holnap délután hazajövünk,mert meg kell látogatnunk még nagyiékat a temetőben.Tudod miért...-magyarázkodik most már teljesen komoly arccal.Mintha az előbbi gyerekből egy másodperc alatt érett felnőtté vált volna aki rengeteg terhet cipel a vállán.De nekem nem kellett magyarázkodnia ,pontosan ugyan ezt éreztem én is.A szeretteink halála valahogy mindig fájó seb lesz nekünk ,az emberek akiktől a legtöbb szeretetet kaptuk örökké az emlékeinkben élnek majd.Amúgy is ki szoktunk menni néha Justinnal és Pattievel a temetőbe ,de így hogy holnap November elseje lesz ,még fontosabbnak érzem hogy meglátogassuk őket.A fejemben már el is terveztem hogy hogyan díszítjük fel gyönyörű virágokkal a sírokat és támad még egy ötletem.Gyorsan kirohantam a nappaliba ,majd megkerestem a bútoron a kedvenc fényképem.A nagyi,Justin és én vagyunk rajta.10 évvel ezelőtt.Nagyi ül középen egy csokor orgonával a kezében,mi pedig két oldalról puszit nyomunk Justinnal mosolygós arcára.Elmosolyodok ahogy utolsó pillantást vetek a képre ,majd óvatosan begyömöszölöm a táskába amit magammal viszek Earlswoodba.

Mikor Justinnal útnak indultunk gőzöm sem volt róla hogy mennyi ideig fogunk utazni.Azt hittem negyed óra alatt odaérünk Jeremyékhez ,de amikor már több mint egy órája utaztunk ,kezdtem kicsit türelmetlen lenni.
-Mikor érünk már oda?-sóhajtok ,aztán újra fészkelődni kezdtek az ülésemben.Eddig szinte biztos voltam benne hogy annyira kényelmesek ebben az autóban az ülések ,hogy akár egy egész éjszakát is végig tudnék aludni benne.De most már kételkedem benne.
-Mindjárt.
-De előbb is ezt mondtad.-csattanok fel és újból az utat kezdem el figyelni.
-Ne türelmetlenkedj kicsim.Pár perc és oda érünk.-ingatta mosolyogva a fejét és kezeivel a combomat kezdte el simogatni.Már majdnem újra elszenderültem ,amikor végre kiszúrtam alig pár méterre tőlünk egy táblát amin az "Earlswood" felirat állt és mellette egy kis nyilacska ami azt jelezte hogy be kell kanyarodni.Pár perc múlva Justin leparkolt egy nagy ,kétszintes családiház előtt.Nagyon barátságosan nézett ki ,így kívülről.Az udvaron egy hinta és egy csúszda állt ,ami egy homokozóba érkezett.A mini játszótér mellett pedig egy hatalmas tölgyfa ágaskodott ami nagyon feldobta az egész udvart.Annyira elbambultam ,hogy mire észbekaptam már Justin az én oldalamon termett és kinyitotta az ajtómat hogy ki tudjak szállni.Kezdem azt hinni hogy sohasem fogja megunni hogy úgy kezel mint egy hercegnőt.
-Köszönöm.-nyomtam egy nagy puszit az arcára ,mire egy hatalmas mosoly jelent meg rajta.Összekulcsolta a kezeinket és a táskáinkkal együtt elindultunk befelé.Alig tettünk pár lépést ,az bejáratiajtó kinyílt és csengő gyerekhangok ütötték meg a fülem.
-Justin!Rosie!-kiáltott fel Jaxon és mint akit ágyúból lőttek ki rohanni kezdett felénk nővérével együtt.Egyszerűen gyönyörűek ezek a gyerekek.S bár csak féltestvérei Justinnak ,le sem tagadhatnák egymást.Justin elengedte a kezem és felkapta a kisöccsét a karjában ,majd össze-vissza puszilgatta.Én pedig ugyan ezt tettem Jazzyvel.
-Nagyon hiányoztatok-mosolygott rám, csillogó barna szemeiből mintha Justin nézett volna rám.
-Te is nekünk kicsim,de most már itt vagyunk.-simítottam végig egyik kezemmel az arcán.A vállamra hajtotta a fejét ,miközben karjaimban tartottam.
-Nézd Justint!Annyira vicces.-suttogta a fülembe.Kis kezével eltakarta a száját és úgy nevetett rajtuk.Mikor odanéztem a két fiúra ,leesett az állam.Justin és Jaxon egymáson nevettek és csupa sár volt az arcuk.Igen , sáros volt az arcuk.Gőzöm sem volt hogyan ,de igaza volt Jazzynek ,tényleg viccesen néztek ki sárcsíkokkal az arcukon.
-Úristen!-nevettem.Justin észrevette hogy figyeljük őket ,s mint akinek hirtelen támadt egy ötlete felállt és felénk kezdett el sétálni.Mikor odaért hozzánk egy pillanatra kinyitotta a száját ,mintha mondani akarna valamit ,majd meggondolta magát és szempillantás alatt az enyémnek nyomta az arcát és össze vissza dörgölt sárral.
-Justin!Mit művelsz?-kiáltottam fel ,aztán Jazzyvel a karomban futni kezdtem a bejárat felé.-Te őrült vagy.-ordítok vissza neki az ajtóból,miközben Jazmynnel majd megfulladunk a röhögéstől.
-Mindig ezt csinálják.-mutatott egyik ujjával a fiúk felé ,akik sárba tapasztották a kezeiket.
-Hagyjuk őket hagy játszanak!Gyere mi megmosakodunk ,aztán mi is játszhatunk valamit.-fogtam kézen és besétáltam vele a házba.Még egy utolsó pillantást vetettem Justinékra ,majd becsuktam az ajtót.Hihetetlen ez a srác,bármire képes lenne amivel örömet okoz a kisöccsének.Igen ,őrültség.De ha kell akár tetőtől talpig is besarazza magát.

-Amikor elősször csinálták ,kiakadtam ,de aztán rájöttem hogy mennyire sokat jelent ez Jaxonnak.Hogy olyat csinálhat a báttyával amit senki más nem tenne meg.-mesélte nekem Erin mosolyogva miközben a palacsintát sütötte.Jól sejtettem.Jeremyék háza pont olyan gyönyörű belül is mint kívül.Pedig még csak a konyhában ,a nappaliban és az étkezőben jártam ,de már ez is lenyűgözött.
-Ez a legjobb játék a világon.-kiáltott Jaxon amikor beléptek a bejárati ajtón.Az órára pillantottam.Fél hármat mutatott,mi pedig fél kettő után értünk ide.Hát igen ,jól elvoltak a fiúk.
-Tudjátok hogy mi a szabály fiúk!Ugye nem kell elmondanom!-kiabált oda nekik Erin ,mire mindketten ugyanazt kiáltották vissza:-Tudjuk.Még mindig sütögetett.Mikor megkérdeztem hogy segítgetek e természetesen visszautasított,úgy hogy én a pultnál ültem és beszélgettem vele egészen addig amíg a fiúk be nem jöttek.Felálltam a bárszékről és kisétáltam hozzájuk az előszobába.Elmosolyodtam amikor megláttam őket ,éppen a saras ruháiktól próbáltak megszabadulni.Justin nekem háttal állt és épp Jaxont szabadította meg a pólójától.Amikor sikerült nekik levetni a pólót Jaxon észrevett és elpirult.Suttogott valamit Justin fülébe ,de nem hallottam mit.
-Semmi baj kisöreg.Rosie a barátnőm,nem vagyok szégyenlős előtte.-válaszolt Justin nevetve öccsének.
-Kicsim.Tudnál egy kicsit segíteni?Nem tudom kigombolni ezt a nyavajás inget!-fordult velem szembe Justin és gyönyörű szemeivel engem méregetett ahogy a falnak támaszkodtam.Aha.Méghogy nem tudja kigombolni.Jó kifogás.Gondoltam magamban,de nem szóltam semmit.Tudtam hogy mire megy ki a játék .Mielőtt nekiláttam levetkőztetni belenéztem hatalmas karamell szemeibe.Arcán nagy büszke mosollyal nézett le rám ,szemei csillogásából láttam hogy csak is erre várt.Hogy feszegethesse a határokat.Tudta hogy az őrületbe kerget amikor húzza az agyam ,de legyen.Belementem a játékba és lassan elkezdtem kigombolni a vékony fekete-fehér kockás inget amiben iszonyat szexin nézett ki.Basszus!Nem vagyunk normálisak!Szakították félbe a fejemben kavargó gondolatok a tökéletes pillanatot,de nem biztos hogy a legjobb ötlet Justin kisöccse előtt így viselkedni.Sőt egyátalán bárki előtt így viselkedni.Felkaptam a fejem és gyorsan körülnéztem az előszobában.Meglepődtem amikor a pasimon és magamon kívül senkit sem találtam a helyiségben.Mégis mikor ment el Jaxon? És én ezt miért nem vettem észre?Mérgelődtem magamban ,de aztán gyorsan visszatértem a pillanatba és kigomboltam azt az utolsó 2 gombot is a vékony ruhadarabon.
-Az előbb mondta hogy felviszi a fürdőszobába a ruháit.Mégis hol jár az eszed kicsim?Csak nem elterelte valami a gondolataidat...-suttogta az utolsó mondtatot és egy ördögi mosoly kíséretében felhúzta a szemöldökét.
-Inkább valaki.-fontam össze a karjaimat magam előtt.
-Mesélj!Ki volt az?-formált O alakot a szájából ,mint aki meglepődik.
-Áá semmiség.Csak egy perverz állat próbált zaklatni.-legyintettem egyet.Minden erőmet össze kellett szedtem hogy ne törjek ki azonnal hatalmas nevetésbe.
-Elképesztő hogy milyen őrültek rohangálnak a világban...-forgatta a szemét.-Ne aggódj!Majd én megvédelek az ilyen alakoktól!-kacsintott rám és felkapott a vállára.
-Justin!Tegyél le!Rosszabb vagy mint egy gyerek!-üvöltöttem,miközben egy szál alsógatyában felcipelt engem a második emeletre ,ami mint Erintől megtudtam csak a miénk lesz amíg itt vagyunk.Besétált velem a fürdőszobánkba és a kád szélére ültetett.
-El kell hogy szomorítsalak drágám!Sajnálom de megígértem a hugodnak hogy megnézem vele a Jégvarázst.Szóval mennem kell.-kuncogok miközben visszasétálok az ajtóhoz.
-És mi lesz velem?Hogy fogok én lezuhanyozni?-nézett rám kiskutya szemekkel.
-Biztos vagyok benne hogy egyedül is menni fog.Elvégre 18 éves vagy nemigaz?-nyomtam egy csókot a szájára majd magára hagytam
-Hát legyen!De este csak az enyém leszel!Nem osztozom rajtad!-kiabált utánam.Hatalmas vigyorral a képemen sétáltam le a többiekhez a nappaliba.Erinnek fel is tűnt a hogy majd kicsattanok az örőmtől és rá is kérdezett de én bőszen tagadtam hogy bármi is történt volna és leültem Jazmyn mellé a kanapéra hogy együtt nézzük a mesét ami már indításra készen volt.
-Hol voltál eddig?-suttogta Jazzy az ölemben ülve miközben egy göndör tincset csavargatott az ujja körül.
-Csak a báttyád elrabolt .De sikerült megszöknöm.-suttogtam halkan hogy más ne hallja.Erre a kislány nem válaszolt,csak elpirult és bólogatott.A film vége felé Justin is lejött hozzánk és Jaxonnal az ölében nézte a mesét ,de körülbelül egy percenként rám nézett és mint valami őrült ,egyfolytában vigyorgott.Nem tudom mi ütött belé.De életemben nem láttam még ennyit vigyorogni senkit.Egy órával később az alvó kicsikkel a karjainkban ballagtunk felfelé.Először bevittük Jazzyt a szobájába és mind a ketten adtunk neki egy jóéjtpuszit ,majd Jaxon következett.Óvatosan elhúztam a pókemberes takarót ,hogy Justin be tudja fektetni a kicsit az ágyba.Mikor sikerült neki jól betakargatta.
-Justin!-nyöszörgött Jaxon.
-Mondd öcsi!
-Te vagy a legjobbfej bátty a világon.-suttogja miközben ásít egy nagyot.
-Te meg a legjobb kistesó.Szeretlek Jaxo.Jóéjt!-simított végig az arcán.
-Én is szeretlek Justin!Jóéjt!-mondta és a következő pillanatban ismét elnyomta az álom.