17. rész (Kata:))

Rosie szemszöge
Könnyek fátyla ült a szememre, amint megláttam Justin szeretetteljes arcát, amivel az öccsét és a húgát méregette. Olyan hátborzongató volt az a pillanat, hogy teljesen biztos voltam abban, Justin képes, akár az életével is megvédeni a testvéreit. Azt hiszem, olyan kötelék ez, amit soha, senki sem érthet meg- akinek nincsen testvére.
Végül Juss, sóhajtott egyet, majd mosolyogva felém fordult, és kitolt a szobából. Lentről nem szűrődött fel semmi zörgés (hiszen Erin és Jeremy már régen elmentek), úgyhogy amint becsukta maga mögött a picik szobája ajtaját, kajánul elvigyorodott.
- Akkor? Mondtam, hogy ma este nem osztozom rajtad.
- Te jó ég- nevettem fel halkan, miközben Justin a szobánk felé kezdett tolni.- Hova lett az a gondoskodó Justin, aki a kicsiknél volt bent velem?
Juss éppen belökött a szobánkba, majd mikor az ajtót becsukta, összevont homlokkal elgondolkodott.
- Megettem.
Nem bírtam halkan nevetni, úgyhogy kénytelen voltam a kezembe fojtani az előtörő röhögésem. Hagytam, hogy Juss az arcomat puszilgatva az ágyra toljon. Puhán éreztem a hűvös paplant a hátam alatt. Justin fölém mászott, és miközben elhúzta a fejét, hogy a szemembe tudjon nézni, elvigyorodott.
- Olyan szép az én Rosie-m- motyogta, majd odahajolt, és megpuszilta a vállam. Értetlenül néztem rá.
- Rosie? Mi lett az Emily-vel?- kissé megsértődtem, hogy nem tartja magát a régi szokásokhoz.
- Reméltem, hogy észreveszed, Em- suttogta.
Mosolyogva, hevesen dobogó szívvel megragadtam az arcát, és olyan közel húztam magamhoz, hogy a szánk összetapadt, és szinte levegővételt cseréltünk. Justin vadul csókolt, és én se akartam ellenkezni: a hajába túrva húztam egyre közelebb magamhoz, miközben ő egyre lejjebb ereszkedett kezeivel, amiken a fejem mellett támaszkodott meg. Mivel az ő kezei meg voltak "kötve", én szabadon kutathattam: jobb kezemmel a hajába markoltam, a ballal pedig benyúltam a pólója alá. Kezemet végig futtattam a kockákon lapos hasán, majd közvetlen a szíve mellett megtámasztottam a mellkasát, és még közelebb húztam magamhoz. Kissé zihálva szakadtunk el egymástól- Justin keze még mindig a fejem mellett támaszkodott. A pólója alatt tisztán látszott erős bicepsze, és a csóktól kissé felduzzadt szájával a leggyönyörűbb ember volt, akit valaha láttam. Tökéletes.
- Amúgy- szólalt meg, a szája szegletében pedig huncut mosoly bujkált.- Nem gondoltam volna, hogy te se akarsz osztozni rajtam.
Kuncogva feljebb ültem, hogy elérjem a száját, aminek ezúttal édeskés íze volt.
- El kéne mennem fürdeni- suttogtam nevetve.
- Nekem is- kacsintott Justin, én pedig csak a szemeimet forgattam.
- Úgy értettem, egyedül.
Justin "elszomorodott", és hogy vigasztalja magát, rám nehezedett, és finoman megpuszilta a szám szélét.
- Hagy kísérjelek el...- mondta halkan. Olyan közel volt hozzám, hogy láttam magam a szemében.- Kérlek.
- Justin- elmosolyodtam, és megsimítottam az arcát. Ujjaim végét barna haja csiklandozta.- Tudod, hogy szeretlek. De szerintem nem ez a legmegfelelőbb alkalom... Érted.
- Jaj, de kicsim!- sóhajtott fel.- Jaxo-ék nem kelnek fel!
- Akkor sem- nevettem halkan.
- Ajj. Rendben- lebiggyesztette a száját, és lelökte magát rólam, majd a hátára feküdt, egyik kezét a mellkasán nyugtatva.
- Justin- mellé bújtam, nehogy megharagudjon rám.- Szeretlek.
Lenézett rám, majd édesen elmosolyodott, és gyorsan megcsókolt.
- Én is szeretlek, Em. De most már menjél zuhanyozni!- azzal belebökött az oldalamba, mire vinnyogva elhúzódtam.
- Hagyjál- nevetve kikeltem, és a fürdő felé vettem az irányt. Mikor visszanéztem a vállam fölött, Justin vigyorogva rám kacsintott.

Másnap
A temetőben sétáltunk. Alapjaiba véve nem találtam semmi vonzót a temetőkben - sőt -, de a mostani alkalommal kifejezetten biztonságban éreztem magamat a sírok között, egyik kezemmel Jazmyn-t, másikkal pedig Jaxon-t fogva. Igaz, a mécsesek, amelyek mindenhol világítottak, és Justin mosolya, amellyel néha hátranézett, kissé feledtette velem a gondolatot, hol is vagyok pontosan.
Kiskoromban sose értettem, miért sírnak anyuék halottak napján. Mindig arra gondoltam, hogy ez egy szép ünnep... most már rájöttem, hogy szomorú is egyben.
Pattie a sor végén magyarázott a kis Jazmyn-nek arról, hogy milyen szép mindig a temető ilyenkor, és hogy majd ő is ide fog kerülni, ha eljön az ideje. Eközben Jeremy és Erin egymásba karolva vezettek minket az emberek, és a sírok között.
Már, amikor távolról megláttam őket, összeszorult a gyomrom. Ha arra a napsütéses napra gondolok, amikor vége szakadt az életem egyik részének, görcsbe rándul a gyomrom, és levegőt is alig bírok venni. Erin és Jeremy megálltam anyáék sírjánál, és elnézően rám mosolyogtak.
A szívem hevesebben kezdett dobogni.
Amikor megkértem Pattie-t, hogy anyáék hozzám közel legyenek eltemetve, azonnal beleegyezett, és felajánlotta, hogy segít megszervezni a temetést, stb. Kellemetlen volt, ahogy ott álltunk, a sötétben, anyáék és a nagyi sírja fölött, és mindenki hallgatott. Még Jaxon is befogta csöpp száját, amivel eddig Justin-t győzködte, hogy holnap menjünk el a vidámparkba.
- Gyertek, srácok- Erin könnyes szemekkel megragadta a kicsik kezét.- Nézzünk körbe addig.
Jazzy még a válla fölött rám nézett, aztán visszafordult, és felnézett az anyukájára. Mozgott a szája- valamit kérdezett Erintől, de a nő nem válaszolt, csak elmosolyodott, és Jaxon után nyúlva befordultak az egyik sarkon, ahol már nem láttuk őket.
- Én is megyek- mondta halkan Jeremy, és gyorsan megsimította a vállamat, majd a családja után szaladt.
Pattie a sírok előtt állt, és halkan mormogott. Justin beharapta a száját, és egy szál fehér rózsát csúsztatott a síron lévő vázába. Hiába szorítottam össze a fogaimat, a könnyek önkéntelenül is lecsordultak az arcomon, ahogyan a kopott padhoz tántorogtam. Összefontam az ujjaimat, és szorosan behunytam a szememet.
Képek villantak be: apuval pizzát sütünk, miközben anyu ezerrel takarít, és néha nevetve lefotóz minket. Ahogyan anya könnyek között átvette tőlem az anyák napi ajándékát, és egy hosszú puszit nyomott a fejemre. Ahogyan a nagyi sütijével megégettem a számat, és annyira sírtam, hogy apa mentolos cukorkát dugott a számba, amitől majdnem megfulladtam, és anyu úgy ordibált velem, hogy köpjem már ki, hogy tiszta vörös lett a feje.
Hiába próbáltam elfojtani az érzelmeimet, ezek a sebek újra, meg újra felszakadtak a szívemen, és mindannyiszor erősebben.
Éreztem, ahogyan a pad lejjebb süllyed mellettem- Justin leült mellém. Ahogy felé fordítottam a fejem, könnyeket láttam csillanni a szemében- vagyis azt hiszem, mert a saját könnyeimtől minden el volt mosódva.
- Büszkék lennének rád- suttogta, mire a kezembe temettem az arcom, és keserves zokogásban törtem ki, ahogyan Justin-hoz bújtam. Átkarolta a vállam, és a hajamba puszilt, miközben engem folyamatosan rázott a sírás.
Hirtelen, mintha az áram ütött volna meg: elég legyen, Emily Rosie Carter! Mit képzelsz te magadról? Itt bőgsz, miközben Justin vigasztal? Ennek már régen vége! Emeld fel az állad, ejts el pár könnycseppet, és viseld el tisztességesen a történteket! Embereld meg magad! Na.
A szememet törölgetve gyorsan elhúzódtam Justin-tól, majd visszahajoltam, és nyomtam egy puszit az arcára.
- Nem sírok. Jól vagyok- motyogtam, majd igyekeztem lenyugtatni magam.
- Nincs baj- mosolygott Justin, majd megsimította az arcomat.
Kedves Anya és Apa! 
Nagyon hiányoztok. A nap minden egyes percében. De azt hiszem, megtaláltam a "lelki nyugalmamat". Tudjátok, sosem gondoltam volna, hogy az egykor rokonomnak hitt fiú nyeri el majd a szívemet, de azt hiszem, Justin-nak sikerült. Sokat segít nekem... úgy mindenben. Ti tudjátok a legjobban, milyen makacs vagyok. Remélem, valahányszor együtt láttok vele, büszkék vagytok rám. Tudom, hogy nem könnyű neked, Apa, mivel most már nem te vagy az egyetlen férfi az életemben, de tudd meg, hogy Justin igenis jó srác. És, Anya. Nagyon hiányzik, hogy tudjunk beszélgetni. Néha, esténként hozzád szólok... remélem, hallod olyankor. Tudod, kéne pár tanács. Igazán köszönöm Pattie-nek, hogy van nekem, és Ti is tudjátok, hogy most már anyám helyett anyám lett, de... Titeket sosem fog tudni pótolni. Igaz, nem vagytok az igazi szüleim. De egyáltalán nem haragszom rátok. Legalábbis most már nem. Az elején nehéz volt nekem (remélem, láttátok, mit szenvedtem), de úgy érzem, hogy mostanra már egészen megbékéltem a helyzettel. És igazából örülök (valahol), hogy sosem tudtátok nekem elmondani. Így, Nektek köszönhetően az életem egy mesébe illő álommá változott. Csak annyi, hogy köszönöm Nektek ezt a sok jót, amit kaptam. És, hogyha megbocsájtotok, nem fogok többet sírni. Na, jó. Csak ma utoljára.
- Gyertek!- szólt hátra vörös szemekkel Pattie, mire Justin megragadta a kezem.
Utoljára rámosolyogtam a sírokra, majd hagytam, hogy a kedvesen magához húzzon, és miután a halántékomra puszilt, kivezessen a temetőből.

Másnap
- Jaxon! Fogd meg a kezem!
Justin megragadta az öccse kezét, majd Jazzy-ét (aki az enyémet is fogta), és az óriáskerékhez rángatott minket.
A vidámpark mindig azon helyek közé tartozott, ahol a hatalmas tömegtől függetlenül mindig remekül éreztem magam. Így volt ez ma is. Több száz ember, köztük pedig mi. Erin és Jeremy igazán örültek, hogy egy picit lekötjük a kicsiket, Pattie pedig megint a barátjával találkozott, akivel mostanában elég jóban van. Meg persze Jaxon tegnap bogarat ültetett Justin fülébe, aki persze, hogy a tesóit boldoggá tegye, azonnal elhozott minket ide.
- Vegyünk vattacukrot!- toporzékolt Jazzy.
- Jazmyn, maradj nyugton!- szólt rá Justin, majd a nyakát nyújtogatva nézett körül, mekkora a sor a keréknél.- Em, vegyük fel szerintem a piciket. Az a biztos.
Ő a kezébe kapta a kis Jaxon-t, én pedig felemeltem Jazmyn-t.
- Kicsit később kaphatsz vattacukrot, rendben?- mosolyogva megsimítottam a kis fejét, mire csak bólintott, és a vállamnak döntötte a buksiját.- Akkor felülünk?- az óriáskerék felé intettem.
- Aha- Juss megfogta a kezem.- Gyere.
A kicsiket fogva áttörtünk a tömegen, egyenesen az elé a srác elé, aki megnézte magának, ki mehet fel az óriáskerékre, és ki nem.
- Mehettek- intett unottan, majd amint beengedett minket, két kamasszal kezdett el vitatkozni: - Leszarom, hogy 14 múltál! Kilencnek nézel ki, haver.
Juss nevetve behúzott egy fülkébe, ahol azonnal leültettük a kicsiket a két helyre, mi pedig megkapaszkodtunk a kapaszkodókban.
- Hosszú napunk lesz- mormogta Justin, majd megragadta a derekamat, és egy gyors csókot nyomott a számra. Jazzy halkan felkuncogott.
- Justin, ne itt- nevetve eltoltam magamtól. Pont abban a pillanatban meglendült az óriáskerék, és elindult felfele. Justin-ba kellett kapaszkodnom, nehogy elboruljak.
- Azta! Ezt figyeld, Jaxon!- Jazzy feltérdelt az ülésen, és a támlának hasalva kilesett az üvegen. Jaxon követte a példáját. Justin megragadva az alkalmat közel húzott magához, és megcsókolt.
- Nem igaz, hogy pont a picik előtt kell ezt!- suttogtam nevetve, mire ő csak vállat vont.
- Ez van. Különben is: este nem tudtam bepótolni a dolgokat.
- Justin. Halottak napján az ember nem csinál olyat!- mivel erre felháborítóan édes mosollyal válaszolt, odahajoltam, és nyomtam egy hosszú puszit a szájára.- Embereld meg magad!
Juss nevetve átkarolta a vállam, és úgy néztünk ki a kabin üvegén, az előttünk szétterülő tájra.

Mikor leértünk az óriáskerékkel, Juss megragadta a kis Jaxon-t, én pedig Jazzy-t, és a kicsik kérésére elindultunk a büfé felé. Útközben egy csoport óvodás mellett haladtunk el, akik egymás kezét fogva, láncban pislogtak a hatalmas tömegre, mögöttük pedig egy óvónő rángatta vissza őket a helyükre. Kuncogva kerültem ki egy szerelmespárt, akik egymásba feledkezve álltak az út közepén, körülöttük az emberek kis körben kikerülték őket.
- Ott van!- Jazmyn csöpp karjával elénk mutatott. Követtem a tekintetemmel az ujját: köbö ezren álltak sorba, egy kis büfénél, ahol extra nagy vattacukrot, és XXL-es üdítőt lehetett vásárolni.
- Te jó ég!- szisszentem fel a sok ember láttán. Justin beparkolt a sor végére, közénk tette Jaxon-t, és csípőre tett kézzel kifújta magát.- Ezren vannak!
- Srácok, biztos ide akartok jönni?- Juss leguggolt a közénk rakott picikhez, és kedvesen mosolyogva figyelte őket, bár az arcán látszott, mennyire fáradt már.
- Igeen- csipogtál ugrálva, mire Justin elnevette magát, és felállt.
- Addig hozzak valamit inni?
- Kólát!- nevetgélt Jazmyn, Jaxon pedig vadul bólogatott.
- Tudjátok, hogy kólát nem ihattok még! Árt a fogaknak- magyarázta Justin, majd hozzám hajolt, és egy puszit nyomott az arcomra.- Te mit kérsz?
- Jó lesz nekem valami gyümölcslé- mosolyogtam, mire biccentett.
- Négy gyümölcslé rendel- azzal elsietett a tömegben.
Közben a sor előre fele haladt, úgyhogy magam előtt terelve a veszekedő csöppségeket, haladtam a sorral.
- Én kérek kéket!- emelte fel a hangját Jaxon.
- Ki mondta, hogy kéket kérek! Én azt mondtam, hogy piros, te majom!- Jazmyn kinyújtotta rá a nyelvét, mire felháborodottan néztem rá.
- Jazmyn! Kislányok nem mondanak ilyet!
- De én már nagylány vagyok- fonta össze a kezeit maga előtt, és dacosan elmosolyodott.
- A nagylányok meg pláne- kacsintottam rá, majd félretoltam Jaxon-t egy rohanó banda elől. Tiszta röhögő bagázs volt az egész; felnyírt fejű alakok, kezükben sörrel, lökdösődve vágtattak át a parkon.
- Héj!- szólt rá az egyik srácra, amikor rálépett Jaxon lábára, aki fájdalmasan felkiáltott.- Nézzetek már a lábatok elé! Rálépsz szegényre!
- Jaj, ne haragudj, édes- röhögte ordenáré módon, mire elfintorodtam.
- Hagyd békén!- szólt rá élesen a kis Jazmyn. Szemében düh csillogott.
- Na, mi van angyalom?- a srác vigyorogva a lány álla alá nyúlt, és megemelte a buksiját.- Te is szépséges vagy!
- Menj már innen!- egy nagyot löktem a srácon, mire mindenki felénk fordult.- Hagyd békén őket!
- De ari!- vihogott fel.- Megvéded őket?
- Igen- emeltem fel a hangomat, és magam mögé toltam a kicsiket, akik így kíváncsian dugták ki a fejüket a hátam mögül.- Menj innen, kérlek, nem akarok botrányt.
- Botrányt? Ez édes. Mi számít neked botránynak?- azzal megragadta a karom, és szabad kezével belemarkolt a fenekembe.
- Normális vagy? Engedj el!- visítottam hisztérikusan, és elkezdtem csapkodni a vállát.- Azonnal engedj el, különben...
- Mi? Különben mi lesz?- dörmögte, és megpróbálta maga felé fordítani az arcomat.- Mondjad, édes!
- Engedj el, te barom!- hiába, sokkal erősebb volt nálam, és még az sem segített, hogy beleharaptam a kezébe, és sípcsonton rúgtam.- Hallod? Hagyjál békén!
És hirtelen, mintha egy gombot nyomtak volna meg, Jazzy és Jaxon egyszerre kezdtek el visítozni:
- JUSTIN! JUSTIN! JUSTIN!
Az emberek körénk gyűltek, és csodálkozva meredtek a zokogó picikre, meg rám, aki sikítva rugdosta az "ellenfelét". Hiába, az embereknek előbb látniuk, aztán cselekedniük kell.
- Em!- Juss hangját hallottam valahol a távolból.- Elnézést! Elnézést... bocsi! Emily! Jaxon! Jazzy!
Kissé megkönnyebbültem, és engedett a szorításom a srác vállán, de még mindig sikítottam.
Alig egy perc múlva egy test robbant nekünk oldalról, mire kis híján hátraesek, ha nem tart meg valaki.
- Nyugalom- szólt gyengéden egy középkorú férfi, aki sikeresen elkapott.- Ott a barátod.
Mire felsegített, a szememmel már régen Justin-t kerestem: a srácon ült, és ököllel püfölte az arcát.
- Justin!
Tekintetemet már a picik felé fordítottam: egy kamasz lány kapta el a karjukat, és aggódó tekintettel nézett rám, majd megint Juss-ra. Arca dühtől torzult el, amint újra, meg újra megütötte a tagot. Pár másodperccel később mellé lépett egy huszonéves srác, meg egy fiatalabb, és a vállát megragadva leszedték a srácról, akit egy másik, idősebb néni rángatott fel.
- Nem szégyelled magad? Hogy lehetsz ilyen faragatlan? Kisfiam, te tuskó majom! Na, majd én elnáspángollak, de abból nem lesz köszönet! Hogy lehet valaki ilyen? Szégyelld magad. Bizony.
Azzal az idős hölgy elrángatta magával a srácot a fülénél fogva. Szinte egyszerre rohantunk egymásnak Justin-nal. Erősen magához szorított, én pedig olyan erősen fúrtam bele az arcomat a vállába, hogy éreztem a csontjait.
- Semmi baj- suttogta, a hajamat simogatva.
- Justin!- topogó hangokat hallottam, majd éreztem, ahogy két kis kéz átfonja a lábam, és szipog hangokat ad ki.
- Semmi baj, srácok- mondta, kicsit halkabban. Hirtelen éreztem, ahogyan elönt a szorongás, és a feltörő zokogás összerántotta a gyomrom. Juss megpuszilta a hajam, mire előtörtek a könnyeim, és kétségbeesetten vettem észre, hogy máris sírok.