12.rész ~Evelin~

Fáradtan néztem az órára ami a velünk szemben lévő falon lógott ,közvetlenül a tábla fölött.Humán beállítottságomnak köszönhetően általában élvezni szoktam az irodalomórákat még hétfő hetedik órában is.A mai nap azonban képtelen voltam koncentrálni.Ha szerettem volna sem tudtam volna nem a srácokra gondolni ,hiszen egy csomó közös órám van velük ,így lehetetlen volt egy kicsit is megfeledkezni róluk.
-Hé Em.-bökött oldalba Alice ,aki a mellettem lévő padban ült.Gyorsan a kezembe nyomott egy cetlit ,majd írta tovább a vázlatot mintha semmi sem történt volna.Lassan kibontottam a gondosan összehajtogatott cetlit ,amin ez állt: "Emily!Minden okod meg van arra hogy haragudj rám és ne szólj hozzám.Teljesen megérdemlem.De tudnod kell hogy nem Chris hibája ami köztünk történt.Én akartam mindent ,mert szeretem ezt a srácot.Ő mondta hogy barátnője van ,de én nem törődtem azzal amit mondd.Teljesen részeg volt ,azt sem tudta mit beszél.Így kihasználtam a helyzetet.Tudom hogy ezzel nem javítottam a helyzetemen és most talán még jobban megutáltál ,de nem számít.Csak kérlek bocsájts meg Chrisnek. Köszönettel :Claire." Kikerekedett szemekkel bámultam a papírcetlit.A végére érve gyorsan összehajtottam ,majd a zsebembe rejtettem.

Elkeseredetten ballagtam ki az iskola parkolójába miután véget ért a végtelenül unalmas utolsó óránk,már nem tudtam hogy mit gondoljak.Nem tudtam kinek higyjek. Teljes mértékben össze voltam zavarodva .Át kellett gondolnom a dolgokat.Csak haza akartam érni minél előbb és bezárkózni a fürdőszobába hogy végre teljesen egyedül maradjak.A parkolóba érve teljesen lesokkolódtam amikor megláttam Christ és Justint.-Hagyjuk már Chris.Nem a te hibád?-nevetett fel idegesen Justin.Remegő hangját egyre feljebb emelve folytatta.-Hogy sikerült rávenned azt a libát hogy átverje Emilyt?Hm Chris?Válaszolj!-üvöltötte.
-Fogd be ha jót akarsz.-sziszegte Chris összeszorított fogakkal.
-Sokkal jobbat érdemel nálad.Valakit aki mellett biztonságban érezheti magát.Tudod amikor megláttam az arcát rögtön tudtam hogy te ütötted meg.-Justin hangja egyre halkabb lett,ahogy ezeket a szavakat mondta.Az arcára érzések tömkelege ült ki.Mintha fájdalmat érezne amiatt amit Chris tett velem.Közbe akartam lépni,de hirtelen mozdulni sem tudtam.Tehetetlenül néztem ahogy a két srác aki a szívemet elrabolta ,most egymást szidja.
-Cseszd meg Justin!-emelte fel a hangját ,majd hirtelen átszelte a köztük lévő távolságot és bemosott egyet Justin tökéletes arcába.
-Fáj az igazság?-fordította vissza Jus arcát.Szemeiben szinte égett a gyűlölet ,de tudtam hogy mindezt csak azért mert szeret engem.És bármennyire nem akartam beismerni magamnak ,én is szeretem őt.Váratlanul olyan dolog történt amit nem gondoltam.Justin két kezével megragadta Chris pulcsiját majd teljes erőből a kocsinak taszította.Csak most vettem észre hogy szájából szinte ömlött a vér.Na jó Emily.Szedd össze magad!Még a végén péppé verik egymást itt a suli parkolójában miattad és azt hiszem azzal senki sem járna jól.
-Srácok !Elég legyen!-léptem ki minden erőmet összeszedve az egyik autó mögül és a fiúkhoz indultam.
-Ne Emily!Maradj ott!-kiáltotta Jus mielőtt leléptem az úttestre.Tekintetéből még ilyen messziről is ki lehetett olvasni a rémületet.Nem értettem mire céloz így leléptem a járdáról.A következő pillanatban valami éles hangra lettem figyelmes.Az utolsó dolog amire emlékszem hogy a fiúk felém rohannak,majd teljesen elsötétült minden.

*8 évvel korábban*
Nevetve futottam végig a forró betonon.Anya megtiltotta hogy mezítláb szaladgáljunk az utcán Justinnal ,mivel a múltkor elvágtam a lábam egy üvegszilánkkal.Ez azonban csöppet sem érdekelt engem,abban a pillanatban megszabadítottam magam szoros papucsomtól amint anya becsukta maga mögött az ajtót.Még szerencse hogy csak egy utca választ el minket Justinéktól és nagyitól,így egyedül is átsétálhatok hozzájuk ,de szigorúan csak a járdán.
-Szia Rosie!-kiáltott fel Justin amikor odaértem a házukhoz.A lépcsőn ülve várt rám,de amikor meglátott felém futott és magához ölelt.
-Szia.Kész a házikó?-néztem rá izgatottan.Türelmetlenül bámultam rá választ várva ,majd mikor észrevettem hogy ő is mezítláb van akaratlanul elmosolyodtam.Justinnak és nekem mindig egy rúgóra jár az agyunk.Főleg ha a rosszalkodásról van szó.
-Igen.Nagypapi remek munkát végzett.-mosolygott aztán megragadta a kezem és elkezdett magával húzni a hátsó kertjükbe ,ahol szeretett tölgyfánk ágaskodott a magasba.Ugrálva haladtunk egyre közelebb a cél felé.Annyira izgatott voltam a kuckó miatt.Justinnal már minden apró részletet elterveztünk,hogy hogyan fogjuk berendezni.Beleegyezett hogy én virágokkal díszítsem ki a kis 'otthonunkat' ,de csak akkor ha megengedem hogy ő kirakja a baseballjátékosokról készült posztereit.Nem szerettem volna azoknak a csúnya bácsiknak a képét kitűzőgetni a falunkra ,de tudtam hogy csak így jöhetnek szóba a virágok ,szóval megegyeztünk.
-Állj!-dermedt meg hirtelen Justin ,ahogy már majdnem beértünk a kertbe.-Csukd be a szemed!Majd én odavezetlek!-parancsolt rám szigorúan.Nem ellenkeztem vele ,csak szerettem volna minél előbb látni az eredményt.Egyik kezemet szememre tapasztottam míg a másikat Justinéban hagytam.Éreztem a puha fűt a talpam alatt.Annyiszor jártam már ezen a helyen hogy szinte a fű tapintása alapján megállapítottam pontosan milyen messze lehetünk a fától.
-Kinyithatod a szemed!-kiáltott az unokatesóm.A következő pillanatban pedig már a létrán ágaskodott,ami fölfelé vezetett be a házikóba.Miután újra megszokta a szemem a ragyogó napfényt felnéztem a fára és egyszerűen leesett az állam amikor megláttam a gyönyörű faházat amelyet a papi épített nekem és Justinnak.
-Azta!Várj meg megyek én is!-szaladtak ki a számon a szavak.Kis lábaimmal a létrába kapaszkodtam,gyorsan szedtem a fokokat.Amikor felértem Justin nyújtotta a kezét hogy felhúzzon.A kuckó belülről is olyan csodálatos volt mint kívülről.Tágas és az ablakából szinte egész Stratfordot belehet látni.A nap hátralevő részén ki sem mozdultunk az új rejtekhelyünkről,csak akkor amikor Pattie néni ebédelni hívott minket.

-Rosie!Mondhatok valamit?-lépett mellém Justin ,miközben a kuckó ablakában ácsorogtam.A gyönyörű kilátást csodáltam ami az ablakból nyílt.Az égbolt narancssárga fényben tündökölt a lemenő Napnak köszönhetően.
-Igen!Persze.-löktem oldalba játékosan majd fejemet a vállárahajtottam.Apró sóhajtások után így szólt:
-Utálom hogy az unokatesóm vagy
-Hogy mondhatsz ilyet Justin?-löktem el magamtól ,majd duzzogva leültem az egyik sarokba ,s fejem az ölembe hajtottam.Annyira fájt hogy ezt mondta ,hiszen én pont ellentétesen éreztem.Nagyon szerencsésnek tartottam magam amiért itt van nekem Justin.Minden délután együtt játszunk,együtt írjuk meg a házifeladatunkat ,az iskolában megvéd azoktól a fiúktól akik felszoktak lökni az udvaron.Annyira megmelengeti a szívemet amikor vele vagyok ,hogy hirtelen éles fájdalom hasított a mellkasomba amint meghallottam ezeket az undok szavakat.Szerettem volna erős maradni,de nagyon bántottak Justin szavai ,így hamarosan patakokban kezdtek folyni a könnyeim.Nem néztem fel de hallottam hogy odalép hozzám majd leül mellém.
-Ne sírj már te!Nem úgy értettem.-nevetett fel.Kezeivel felemelte óvatosan a fejem és a szemembe nézett.
-Azért utálom hogy az unokatesóm vagy ,mert így nem lehetek szerelmes beléd.-suttogta halkan úgy hogy csak én halljam.Apró mosolyra húzta a száját és letörölt egy könnycseppet az arcomról.Nem tudtam mit kellene felelnem erre, így megfogtam a kezét amelyet az arcomra tapasztott ,majd nyomtam egy puszit az arcára.Mivel már későre járt anya pár percen belül megérkezett értem.Szomorúan elköszöntem Justintól és Pattie nénitől majd haza indultunk.Útközben megint leszidott anya mivel megtudta hogy egésznap mezítláb szaladgáltunk.Apu már az ajtóban várt minket otthon.
-Sziasztok drágáim!-mosolygott kedvesen majd átölelte anyut és megcsókolta.Csodálkozva néztem őket ,miközben eszembe jutott amit Justin mondott ma.Hogy nem lehet szerelmes belém,mert az unokatestvére vagyok.Vajon honnan tudta ezt?Lehet hogy Pattievel beszélgetett erről.
-Szia prücsök!-kapott fel apu a karjaiba.Nyomott egy halom puszit az arcomra,miközben becipelt a kanapéra.
-Beszélnünk kell Emily!-ült le anyu is mellénk ,de ő nem mosolygott.Mindig akkor szokott így nézni rám amikor szobafogságot kapok,így biztos voltam benne hogy most is ez fog következni.
-Nagyszerű hírünk van !Apa kapott egy kihagyhatatlan állásajánlatot az egyik munkatársától.Ha minden jól megy jövőhéten elköltözünk Ausztráliába,hogy apa eltudjon kezdeni dolgozni.
-De attól minden nap átjöhetek Justinhoz és nagymamihoz ugye?-néztem kétségbeesetten hol apára ,hol anyára.Reménykedtem benne hogy nincs messze Ausztrália ,mert ha messze van én biztos hogy nem költözök oda.
-Nem kicsim!Sajnálom ,de Ausztrália a világ másik felén van.De évente egyszer talán eltudunk látogatni majd ide Stratfordba és nem adjuk el ezt a házat sem.Jó lesz nyaralónak.-nagyon mérges lettem.Miért mondd ilyeneket anya?Nem költözhetünk el.Nem hagyhatom itt a rokonaimat.Felpattantam a kanapéról és felrohantam a szobámba amilyen gyorsan csak tudtam.Magamra zártam az ajtómat ,majd az ágyamra rogytam és hatalmas erővel kitört belőlem a sírás.Nem akartam elköltözni Stratfordból.Nem akartam itt hagyni az unokatestvérem aki szerelmes belém.Justin sosem hagyja hogy rossz dolog történjen velem .Nem akarok olyan helyen lakni ahol ő nincs ott.

*napjainkban*
-Rosie!Minden rendben!Csak álmodsz!Kelj fel!-hallottam halk suttogást a fejem mellől.Hirtelen éles fájdalmat éreztem a fejemben.Megpróbáltam lassan kinyitni a szemeimet hogy megnézzem hol is vagyok,mire meleg kéz érintette meg az arcom.
-Justin?-nyöszörögtem,amint körbenéztem a fehér üres szobán.A jelek.szerint egy kórteremben vagyok.Az hogy mi történhetett velem ,nem rémlett.
-Én vagyok édes!-nézett rám gyönyörű barna szemeivel ,majd megpuszilta összekulcsolt kézfejeinket.
-Nem akarlak elveszíteni...

11. rész (Kata:))

Rosie szemszöge
Chris éppen leparkolt a ház előtt, amikor halkan pittyegett a telefonom. A kijelzőre pillantottam: Justin üzent.
- Ki az?- kérdezte Chris, miközben kicsatolta az övét.
- Csak Justin- feleltem halvány mosollyal.
- Mit akar?- vonta össze a szemöldökét, én pedig kissé felháborodtam.
- Nem mindegy?!- kérdeztem vissza, majd kipattantam az autóból.
Egyből kinyitottam az ajtót, majd a kabátomat ledobva a fogasra, felszaladtam a szobánkba. Amint becsuktam magam mögött az ajtót, megnyitottam Juss üzenetét. Rövid volt. Többször el kellett olvasnom, hogy normálisan tudjam értelmezni, de valahogy sehogy sem állt rá az agyamra. Egyre csak ráztam a fejem.
"Basszus ,mielőtt elmentetek olyat hallottam amit nem kellett volna.Rosie!Beszélnünk kell.Hívj fel amint tudsz!Chris megcsal téged."
Nem akartam elhinni. Mondjuk lehet, nem ártott volna, mert mindig sejtettem, hogy valami van közte, meg Claire között. De ezt így hallani... Rémes volt. Azonnal fel is hívtam Justin-t. 
- Reméltem, hogy felhívsz- szólt bele köszönés nélkül. Amint meghallottam a hangját, kirázott a hideg. 
- Justin, mit akar ez jelenteni?- kérdeztem. Próbáltam elvonatkoztatni attól, hogy valószínűleg ilyet nem igen hazudna nekem, de egy fiúból bármi kitelik. 
- Emily, Chris megcsal téged!
- Juss... értem én, hogy hiányzom neked, de azért ez már túlzás, nem gondolod?! Hogyha valami problémád van velünk, akkor azt nekem mondd meg, rendben?! Nem értelek...
- Könyörgöm, Em- Juss hangja megváltozott. Szenvedett.- Mindennél jobban szeretnélek boldognak látni. Ha vele, akkor vele. Már ismerhetnél annyira, hogy nem vagyok olyan görény, mintsem hogy ártsak neked. 
- Már nem tudom, kinek higgyek, Justin...- ráztam a fejem. A torkom szörnyen kiszáradt, és úgy éreztem, ha most azonnal nem rohanhatok hozzá, akkor nem élem túl a mai napot. De persze nem tettem. Miért is tettem volna?! Ott volt nekem Chris, nagy lakás, autó... Minden, amire vágytam. Régebben. Hogy mire vágytam most? Justin-ra. De rá nem kellett volna. 
- Kérlek, Em- sóhajtott halkan. 
- Sajnálom, Justin- lenyeltem, amit mondani akartam, vagyis, hogy "persze, hiszek neked, vegyél feleségül, kérlek, kérlek, KÉRLEK", és beletúrtam a hajamba.- Most mennem kell. 
- Csalódni fogsz.
- Túl élem. 
- Össze fogsz törni. 
- Még egyszer? Már van benne gyakorlatom- és letettem. 
Nehezemre esett haragban elválni Justin-tól. Minden részem szeretett volna mellette lenni. Minden. De sajnos, épp akkor nyitott be az ajtón Chris. Mikor megláttam, elmosolyodtam. Valamilyen szinten szerettem őt. Persze, hogy szerettem. Az életem szerves része lett. Ő volt az első szerelmem. És imádtam. Még most is imádom. De lehet, hogy máshogy. Viszont minden örömömet elhomályosította az a köd, amit Justin mondott. Hogy megcsal engem. Nem akartam elhinni. De egy halvány sejtésem mégis volt rá. 
- Minden oké?- kérdezte mosolyogva, és a derekamnál fogva magához húzott.
- Persze- mosolyodtam el őszintén, és hagytam, hogy megcsókoljon. 
- Mi volt ez a kiabálás?
- Áh, semmi különös- legyintettem.- Csak Juss azt hiszi, megcsalsz. 
- MI?- Chris hirtelen elengedett, és az ajtó felé hátrált.- Ugye nem hiszel neki?
- Mi? Chris, ne hülyéskedj már! Miért hinnék ilyen butaságnak?- próbáltam nyugodt hangot megütni, pedig Chris reakciója nem is tükrözött mást, minthogy Justin-nak igaza lehet.
- Emily, honnan vette ezt a hülyeséget az a barom??- a hangja egyre ingerültebb lett. Erre persze én is felhúztam magam.
- Na barmozd le Justin-t!- szóltam rá.- És nem tudom... Könyörgöm, Chris, mi bajod van?
- Hagyjál! 
Azzal kinyitotta az ajtót, kiviharzott rajta, és hatalmas hangerővel becsapta maga után. Összerezzentem, és az ablakhoz szaladtam, hátha látom, amint kimegy. 
Csak annyit láttam, hogy előveszi a telefonját, hadarva beleszól valamit, majd beül az autóba, és felém se pillantva elhajt.
Remegve ültem le az ágy szélére... Justin-nak tényleg igaza van. Chris megcsal engem. Úgy hasított az elmémbe ez az egész, hogy majdnem szétesett a fejem. Nem vagyok neki elég jó, ezért más lányokat fűz be. Másokat csókol... Másokat szeret. Nem engem. Ez az egész csak valami idegbeteg játék volt. Csak egy játék voltam neki. 
Észre se vettem, és máris csurogtak az arcomon a könnyek. Gyorsan letöröltem az arcomat, és beledőltem az ágyba. Magamhoz szorítottam egy párnát, és magzatpózban bámultam a szekrényt. Közben azon gondolkodtam, hogy miért nem vagyok elég jó Chris-nek. Mi hiányzik belőlem, ami más lányban megvan? Mi van meg bennük, ami bennem nincs meg?
Olyan hirtelen csörrent meg a telefonom, hogy majdnem kiugrott a szívem a bordáim közül. Reménykedtem benne, hogy Chris az, hogy megmagyarázza az előbb történteket. 
De a kijelzőn Justin neve villogott. 
- Nem vagyok elég jó- szóltam bele köszönés nélkül, majd le is tettem a telefont, és visszabújtam a párnámhoz. 
Justin szemszöge
- Nem vagyok elég jó- szólt bele rekedten, majd le is tette.
Értetlenül meredtem a készülékre. Tehát megtudta. Chris egy barom. Hogy tehet valaki ilyet Em-mel? Hogy??
Dühös voltam, hogy Chris egy ekkora barom. Újra megpróbáltam felhívni Em-et, de nem vette fel. Tudni szerettem volna, hogy jól van-e. Hogy Chrid nem törte-e össze nagyon. Hogy el kell-e vernem azt az állatot.
- Mit puffogsz, drágám?- kérdezte anya mosolyogva, amikor újra lecsaptam a telefonom, mivel Emily nem vette fel.
- Aggódom Em miatt...- sóhajtottam, majd megdörzsöltem az arcomat.
- Elmondod, miért?- kérdezte anya, mire elregéltem neki, mi történt.
- ...és most hiába hívom, nem veszi fel- fejeztem be.
Anya együtt érzőn hallgatott, majd csak megpaskolta a fejem.
- Tudod, Justin, te egy jó srác vagy.
És felment. Ennyi. 
Rosie szemszöge
Este fél tizenkettő volt, amikor egy autó reflektora világított be futólag az ablakon. Bedagadt szemmel az ablak elé mentem, és kócos hajjal néztem, ahogyan az autó nekitolat egy kukának, majd ferdén megáll. Szerencse, hogy nem állították meg a rendőrök, gondoltam. Gyorsan megtöröltem az arcomat, majd leszaladtam a lépcsőn, és megálltam a legalsó fokon. Chris lépett be az ajtón; röhögött, dülöngélt, és tiszta vörös volt a feje. A zakója zsebéből egy csipkés anyag kandikált ki.
- Chris... merre jártál?- kérdeztem tőle megdöbbenve, és közelebb léptem hozzá.
- Emily!- dörmögte, majd szorosan magához ölelt. Csak úgy bűzlött a tömény szesztől.
- Mégis mennyit ittál?- kérdeztem tőle fintorogva, majd eltoltam magamtól. Akkor esett ki a zsebéből a csipkés cucc. Könnyen a földre hullott. Két ujjam közé csippentettem, és gyorsan kihajtogattam- egy női csipkebugyi volt.
- Ez meg mi a fene?- emeltem fel a hangom, és dühösen az orra alá nyomtam az anyagot.
- Haha- Chris szélesen vigyorgott, és megpróbált megpuszilni, de elléptem előle.- Most meg mi bajod?
- Justin-nak igaza volt! Mindvégig igaza volt!- mondtam neki ingerülten. Észbe kapva gyorsan elhajítottam a fehérneműt. Fúj.
- Miben?- emelte fel ő is a hangját. Így még sosem hallottam beszélni... főleg nem velem. Ez egészen más volt, mint a megszokott dolgok tőle. Ijesztő volt...és kiszámíthatatlan. 
- Azt mondtad, nem csalsz meg! Chris, tudtam, hogy megcsalsz, úgy tudtam!- most már szinte ordítottam. És közben persze a szemem megtelt könnyekkel, és kérdéses volt, meddig bírnak ott maradni.- Folyton hazudozol nekem! Azt hittem, szükséged van rám, és hogy én vagyok neked az egyetlen! Erre megcsalsz?! Nem hiszem el! Justin csak jót akart nekem! Egy barom vagy, Chris, tudd meg, egy hatalmas barom! egy percig sem maradok itt tovább veled! El akarok menni! 
Chris arca hirtelen megváltozott- olyan komoly lett, hogy azt hittem, hallucinálok. Elborult a tekintete, és olyan ingerülten meredt rám, hogy ösztönösen hátráltam.
- Velem nem beszélhetsz így- sziszegte.- Nem mész te sehova.
Azzal hátralendítette a kezét, és akkorát csattant a tenyere az arcomon, hogy hátraestem. A földön rémülten összekuporodtam, és a kezemet a sajgó, égető pontra szorítottam. Annyira ledöbbentem, hogy sírni is elfelejtettem. El sem hittem, hogy Chris komolyan megütött. Félig felkönyököltem, és a kezemet folyamatosan az arcomra szorítva próbáltam megnyugodni. 
Chris rám se nézve felsétált a lépcsőn. 
Mi ez az egész? El sem hittem... valami rossz álomba csöppentem volna? Ki szórakozik? Az eddigi tökéletesnek hitt életem egy pillanat alatt fordult át, valami egészen mássá. Nem értettem, mi történik. Megütött. KOMOLYAN. Megütött. Lekevert nekem egyet. Ez kész. 
Tehetetlenül a nappaliba botorkáltam, a kanapé alól kivadásztam egy takarót és egy párnát, és eldöntöttem, hogy az éjszakát idelent fogom tölteni. 
2 nappal később
Suliban
Chris autója csikorogva állt meg az iskola parkolójában. Chris rám mosolygott, majd egy puszit nyomott az arcomra.
Bocsánatot kért. Bocsánatot, amiért megütött. Mit mondhattam volna? Hogy nem bocsájtok meg neki? Ezt nem mondhattam. Hiszen szüksége volt rám. Úgy éreztem, nem hagyhatom cserben én is. De a szívem egyre inkább más felé húzott. Oda, ahova nem lett volna szabad...
Chris óvatosan végigsimította az arcom azon részét, ahol még mindig lila folt éktelenkedett. Felszisszentem, ahogyan a bőre hozzáért az érzékeny területhez. 
- Még mindig utálom magam érte- lehelte, majd közel húzott magához, és megölelt.
- Nem kell- mondtam lassan. Szívem szerint persze ordítoztam volna vele. De aztán rádöbbentem, hogy az sosem menne. Mert még fontos nekem ez az őrült. Fontos nekem, és nem tehetem meg vele, hogy csak úgy leüvöltsem. 
Mikor kézen fogva elindultunk a suli felé, egy csomó érdeklődő szempár fordult felénk. Nem szokták meg, hogy foltok legyenek a fejemen. Csak azt kívántam, bárcsak el tudnánk kerülni Justin-t. 
Azóta nem beszéltem vele, mióta Chris megütött. Nem akartam átmenni hozzá, nem akartam, hogy lásson, ahogyan egyre jobban szétzuhanok. Azt akartam, hogy nem foglalkozzon velem. Hogy olyan élete legyen, mielőtt velem találkozott volna. Ez persze nem igaz, mert mindennél jobban szerettem volna újra a mindennapjai részévé válni. De nem tehetettem. Úgyhogy, találkozni sem akartam vele. Mit mondtam volna neki? Azért nem kerestem, mert elveszett a telefonom? Mondjuk ez nem rossz ötlet... 
Besétáltunk a suliba. Ahogy elhaladtunk a büfé mellett, Chris átkarolta a vállamat. 
Éreztem, hogy néz. Szinte égetett a pillantása. Kénytelen voltam előre szegezni a tekintetemet, nehogy visszaforduljak, hogy lássam. A szemem is belefájdult, annyira nagy volt a kísértés, nehogy belenézzek a mogyoróbarna szempárba. 
- Minden oké?- kérdezte halkan Chris, miközben a terem felé oldalaztunk. 
- Persze- mosolyodtam el halványan. Hagytam, hogy nyomjon a halántékomra egy puszit. 
Még mindig éreztem magamon a tekintetét. Muszáj volt megdörzsölnöm a szememet. És így sikeresen elkentem a szemfestékemet. Nem nagyon szoktam ilyeneket használni, de muszáj volt valamivel elterelnem a figyelmet a foltos arcomról. - Ömm... el kell mennem a mosdóba- közöltem Chris-szel, majd leváltam a lánymosdónál. 
Éreztem, hogy figyel. Látta, ahogyan berongyolok a mosdóba. Megváltás volt becsukni magam mögött az ajtót. Azonnal a tükör elé ugrottam, és elkezdtem egy zsepivel helyrehozni, amit szétdörzsöltem. A tükörben láttam, ahogyan Claire belép a mosdóba. Amint meglátott, zavartan bevágtatott egy vécébe. Mondani akartam valami csípőset neki, de inkább lenyeltem a szavakat, és megmostam az arcomat hideg vízzel. 
Claire sápadtan lépett ki a fülkéből, és a mellettem lévő csapnál megmosta az arcát.
- Minden rendben?- kérdeztem tőle nyugodtan. Letéptem egy kéztörlőt, és áttapogattam vele a nedves bőrömet.
- Persze- lehelte, majd ivott pár kortyot.
- Biztos?
- Rosszat tettem- motyogta halkan, majd a szemembe nézett.
Nem tudtam mit mondani. Csak együtt érezve megsimítottam a vállát, és halványan rámosolyogtam. Tudtam, mit tett. És nem tudtam érte annyira utálni, mint kellett volna. Sajnáltam. Szánalmat éreztem iránta. 
Amint kiléptem a mosdóból, elém lépett. Félrehúzott egy fal mögé, és aggódva fürkészett.
- Nem vetted fel a telefont- közölte aggódva. 
- Nem- feleltem, és próbáltam elkerülni szeme kíváncsi lángját.
- Mi ez az arcodon?- tenyerét az érzékeny pontra fektette. Bőre hideg volt, ami meglepően jól esett.
- Bevertem.
- Mibe?
- Az asztalba... Lehajoltam, és.. bevertem- kétségbeesetten próbáltam kerülni a témát. Mégse mondhattam el neki, hogy Chris ütött meg. 
- Értem...- de nem úgy tűnt, mint aki elhiszi.- Aggódtam érted, Emily.
- Justin.. kérlek. Mennem kell órára- próbáltam kimenni mellette, de elkapta a karom.
Tenyerét újra végigfektette az arcomon, és úgy fordította, hogy az ujjai pontosan beleillettek Chris ujjainak nyomába.
- Megütött...- inkább kijelentette, mintsem kérdezte. Totál meghökkent. 
- Nem- vágtam rá gyorsan. 
Justin két keze közé fogta az arcomat. - Mit csinált veled?
- Semmit. 
Nagyot sóhajtott, és mélyen a szemembe nézett. Nem akarta elhinni. 
- Órám lesz...- morogtam. 
- Persze- Justin kínosan elvigyorodott, majd félreállt, hogy el tudjak menni mellette.
Vissza se néztem, úgy rohantam a terem felé.

10.rész ~Evelin~

~2 hónappal később~
Az elején annyira jól indultak a dolgok Chrissel.Voltak pillanatok amikor úgy éreztem hogy helyesen döntöttem.Hiszen Justin az unokatestvérem tulajdonképpen és bár hihetetlenül fájt amikor összepakoltam és otthagytam őt a darabokra tört szívével,valahogy nem tudtam beletörődni ebbe a helyzetbe.Legbelül végig éreztem hogy a kapcsolatom Chrissel csak egy átmeneti dolog,de akkor ez a megoldás tűnt a legjobbnak,hogy mellette legyek. A kapcsolatunk átmenetiségét Chris mostanában még jobban megerősíti.Éppen a második együtt töltött hónap vége felé közeledtünk ,amikor a suliban egy Claire nevű csaj ráakadt a pasimra és azóta minden egyes nap miatta veszekedünk.Na meg Justin miatt.Chris képtelen elfogadni hogy hetente többször ellátogatok a volt otthonomba.Azt hiszi azért megyek mert viszonyom van Justinnal,ami egyátalán nem igaz.Igaz nagyon nehéz megállnom hogy ne adjam meg neki magam ,de mindig sikerült tartanom magam,mert tudtam hogy már Chrissel vagyok és nem szórakozhatok a srácokkal.Bár a szívem két felé húzott még így két hónap után is.

17óra 15 perc

-Em!Hol a francban vagy?-hallatszódott Chris dühös ordítása a földszintről miután becsapta maga után a bejárati ajtót.
-Idefent vagyok!-üvöltöttem vissza olyan hangnemben ahogy ő tette.Már hallottam is hogy hangosan csörtet felfele a lépcsőn,következő pillanatban pedig már mellettem ült az ágyon.
-Szia nekedis!-vágtam oda gúnyosan.-Köszi hogy úgy ott hagytál a parkolóban.Remélem van valami jó magyarázatod arra hogy hova tűntél.
-Ne stresszelj már bébi!-suttogta aztán lassan fölém hajolt és miközben csókolóztunk hátra dőltünk az ágyban.
-Chris!Merre voltált?-kérdeztem tőle ismét ,mikor elhúzódtam.Karjaival fölém támaszkodott és engem nézett.
-Csak átugrottam Claire-hez hogy segítsek neki a matekháziban.-mondta majd felém hajolt egy újabb csókért ,de én azonnal lelöktem magamról.
-Te teljesen hülyének nézel Chris?Az egész suli tudja hogy Claire szülei nincsenek otthon egész héten és te pont most mész "matekozni".-böktem ki kissé ironikusan az utolsó szót.
-Ne féltékenykedj már!-állt fel majd megfogta a kezem és odahúzott magához.-Csak matekoztunk.Semmi több.-puszilt arcon,majd felkapott kezei közé és becipelt az ágyba.
-Tudod hogy Téged szeretlek.-suttogta,miközben keze a felsőm alá kalandozott.Inkább nem válaszoltam neki,mert tudom hogy amit mondanék az egyátalán nem tetszene neki.Kicsit ideges lenne ha megmondanám neki hogy ha engem szeret miért járkál más csajokhoz.Mióta ugyanis Claire felbukkant Chris mintha teljesen más ember lenne.Mint amikor meglátják az állatok a húst és képesek lennének bármit megtenni azért hogy megszerezzék.Körülbelül ezt a fajta csillogást láttam mostanában Chris szemében.Bár itthon úgy tett mintha minden rendben lenne.Végülis minden rendben is van azon kívül hogy mostanában Claire-rel tölti a délutánokat.Mikor észbe kaptam Chris éppen a kedvenc pólóm tépte le rólam.Kezével véletlen lelökte a párnát az ágyról.
-Basszus.-csúszott ki a számon mert eszembe jutott hogy tegnap este otthagytam a képeket amiket múltkor kinyomtattam.
-Ez meg mi?-nézett kikerekedett szemekkel majd kezébe vette a halom képet ,amelyek Justinról és rólam készültek.Némelyikre még szivecske is volt rajzolva.Hirtelen semmit sem tudtam szólni,nem akartam magyarázkodni ,sem hazudni így inkább csendben maradtam.
Végignézte a képeket ,majd pár perc után felpattant az ágyról.
-Öltözz Em!-fordult vissza az ajtóból.-Nem engedem hogy egyedül menj vacsorázni Justinékhoz.Veled megyek és megmutatom ennek a görénynek hogy Te már foglalt vagy.-mondta szinte kiabálva majd becsapta maga mögött az ajtót.
-Pff.Bunkó.-szaladtak ki belőlem a szavak bár tudtam hogy ezt már nem hallja.Végülis már kezdem megszokni hogy majdnem minden nap eljátsszuk ezt a veszekedést,most csak annyi volt új hogy velem jön Justinékhoz.Ami még soha nem történt meg és tartok tőle hogy mi lesz ennek az estének a vége.Elkeseredettem felálltam,majd a gardróbomhoz sétáltam.

*fél órával később*
-Kérlek légy kedves!Rendben?-igazgattam Chris ingjét miközben vártuk hogy valaki ajtót nyisson.
-Ne kérj ilyeneket tőlem Emily.Ha akarnék se tudnék kedves lenni egy olyan sráccal aki le akarja nyúlni a csajom.-vágta oda keményen aztán adott az arcomra egy puszit."Még most meggondolhatjuk magunkat.Hazamehetünk mielőtt baj lesz."töprengtem magamban ,de már késő volt.Pattie csilingelő hangja megszólalt a háttérből miután kinyitotta az ajtót.
-Oh!Sziasztok!Rosie nem is mondtad hogy Christ is magaddal hozod,de örülök nektek.Gyertek be!-mosolygott kedvesen.Átölelt majd befelé terelt minket.
-Mindjárt hozok még egy tányért.-mutatott Pattie a gondosan megterített asztal felé ami tele volt finomságokkal.
-Rendben.Köszönjük.-válaszoltam Chris nevében ,aztán leültünk az asztalhoz.
-Anya !Itt van már Rosie?-kiabált Justin a szobájából.
-Igen kicsim!Most érkeztek.-pár pillanaton belül feltűnt a hang tulajdonosa is az ajtóban ,félmeztelen testével.Vagyis éppen a pólót próbálta magára húzni,mikor kiszúrta hogy nem egyedül jöttem.Fél percig tátott szájjal nézett minket,végül Chris szólalt meg.
-Szia Justin.Téged nem tanítottak meg arra hogy vendégek előtt nem illik pucérkodni?-nevetett Chris gúnyosan ,majd megfogta a kezem ami az asztalon volt.Vetettem rá egy "légyszi ne csináld ezt" pillantást ,majd Justinra néztem ,de már rajta volt a pólója.
-Én is örülök hogy látlak Chris.-mosolygott Jus .Hangjától szinte kirázott a hideg.
-Örülök hogy eljöttél Rosie.-mosolygott rám Justin miközben leült velem szemben az asztalhoz.Chris pedig egy hatalmad sóhajtással fejezte ki nem tetszését.A vacsora alatt igyekeztem minél ritkábban ránézni Jusra.Nem akartam hogy Chris észrevegye mennyire ámulatba tud ejteni a fiú ,akit utál.
*2 órával később*
Megmutattam Chrisnek hogy merre van a mosdó ,majd kényelmesen elhelyezkedtem Justin mellett ,erről a pillanatról eszembe jut hogy mennyi filmet néztünk meg ezen a kanapén összebújva   és hogy itt csókolóztunk először.Amikor felelsz vagy mersz -et játszottunk Justin barátaival.
-Nagyon hiányzol nekünk Rosie.Gyere haza!-suttogja ,majd felbátorodva összekulcsolja a kezeinket.Mivel most Chris nincs itt a nyomunkban.
-Ti is Justin.De nem lehet,még nem.-válaszolom majd kiszabadítom kezeimet.
-Tudod nem érdemel meg Téged ez a srác.Szánalmas.Állandóan azzal a 11.-es libával enyeleg a folyosón.Én még csak rá sem tudok nézni más lányra.
-Igen Claire-el.Tudom.-mondom lassan.
-És nem is érdekel?-néz rám felháborodottan.
-Már túl sokat vitatkoztunk emiatt és nincs semmi bizonyítékom arra hogy több lenne köztük.Szóval nincs mit tenni.-erőltettem egy mosolyt ,majd felálltam.
-Na de merre van már Chris?Indulnunk kellene haza.-álltam fel idegesen.Nem akartam tovább erről beszélni.Úgy gondoltam elég volt ennyi mára a kínos helyzetekből.Minél előbb indulni akartam.
-Majd én megkeresem.-mondta Justin és már el is indult a mosdó felé.

Justin szemszöge:
-Értsd meg Claire hogy nem feküdhetünk le többször!Legalább is egy ideig biztosan nem.Emily már nagyon gyanakszik ránk.Na de most mennem kell!Majd hívlak ha elaludt Emily.Addig is szia!-hallatszott Chris erőltetett suttogása ki a fürdőszobából.Tulajdonképpen azért mentem hogy utána nézzek hol van már ennyi ideig ,de így már érthető.Leesett az állam mikor meghallottam a telefonbeszélgetést amit nem kellett volna.Dühös voltam Chrisre ,mert tudtam hogy mennyire meg fogja bántani Rosiet,de kicsit örültem is mert bebizonyosodott hogy nagyon is jók a megérzéseim.Ez a Chris tényleg egy senki.Állapítottam meg.
-Te mióta állsz itt?-nézett rám ijedten mikor kinyitotta az ajtót.Telefonja a kezében volt.
-Épp most értem ide.Csak szólni akartam hogy Rosie indulni szeretne.-hazudtam fapofával.
-Aha.Kösz.-mondta majd elindult a barátnőjéhez a nappaliba.
Miután Chris és Rosie leléptek az volt az első dolgom hogy értesítsem Rosiet a történtekről.Így kezembe kaptam a telóm és gyorsan bepötyögtem neki ezt az üzenetet.
"Basszus ,mielőtt elmentetek olyat hallottam amit nem kellett volna.Rosie!Beszélnünk kell.Hívj fel amint tudsz!Chris megcsal téged."
Rámentem a KÜLDÉS gombra majd percekig bámultam a telefont válasz reményében.

8. rész (Kata:))

Rosie szemszöge
Nem akartam felkelni. Nem akartam, mivel tudtam, hogy elkövettem egy hibát, amit nem fogok tudni helyre hozni. Kellett nekem megszületnem. Kellett nekem találkoznom Chris-szel. Kellett nekem boldognak lennem vele. Hjajj, istenem, miért olyan aranyos??? Ha tudnám utálni... de nem tudom. Istenem, Chris, ez mind a te hibád!! Na jó, ez kicsit erős túlzás, de... akkor is az övé! Csak tudnám, mit szeretek benne ennyire...
Justin.... óó, könyörgöm, ekkora szerencsétlen is csak én lehetek! Most hibásnak érzem magam, pedig valójában Chris hibája az egész. Na jó, egyáltalán nem tehet róla. Szóval minden az én hibám... Klassz egy érzés. Ble. De valahogy akkor is tisztáznom kell vele a dolgokat. Mondjuk, amikor Pattie nem látja, akkor elmagyarázhatnám neki, hogy nekem Chris már nem jelent semmit... De tényleg nem jelent már semmit, vagy ezt csak én próbálom beadni magamnak? Istenem... Jézusom, mi ez?? Basszus, csak a telefonom. Komolyan, Emily Rosie Carter, kezd elmenni a maradék eszed is!
- Igen?- vettem fel a telefonom szipogva. Oké, meglehet, hogy kicsit túlcsordultak az érzelmeim...
- Rosie, te vagy az?- hallatszott a barátnőm, Sarah hangja a telefonban.- Sírtál?
- Mi? Nem, dehogy is- gyorsan letöröltem az arcomat, majd mosolyogva érdeklődtem a barátnőm felől.
- Ó, Rosie, ne is mondd! Isteni volt a tegnapi nap! Imádtam. Szóval. Ma is összeülünk páran. Gyere te is!
- Sarah, ez igazán...- kezdtem volna mondani, hogy semmi kedvem sincsen semmihez, de a barátnőm félbe szakított.
- Akkor máshogy fogalmazok. Miattad vagyunk itt, édesem! Miattad, hallod?! Úgyhogy szedd össze magad csajszi, mert fél óra múlva ott vagyunk érted!- Sarah az utolsó szavakat szinte kiáltotta. Olyan izgatottan csilingelt a hangja, hogy önkéntelenül is elmosolyodtam.
- Rendben, rendben!- nevettem el magam hitetlenül.- Mennyi az idő?
- Mindjárt dél van, csajszi- felelte Sarah.- Iparkodj, mert nagyon jól fogjuk érezni magunkat!
- Értem, Sarah, értem, de nem szeretnék nagy tömeggel találkozni...- próbáltam hárítani barátnőm hirtelen örömét, ugyanis a legkedvesebb barátaimon kívül igazán nem volt kedvem másokkal találkozni.
- Nem lesz nagy tömeg, Rosie- nyugtatgatott a barátnőm.- Csak Clara, Chris meg Joe... na, de mennem kell, mert itt vannak értem! Pusszantalak!
- Mi? Chris? Sarah, várj! Chris is ott lesz??- kiabáltam a telefonba, de Sarah letette.
Fene. Ezt jól kijátszották. De várjunk... hogyha fél óra múlva itt lesznek, akkor... Nem leszek kész!!

Fél óra múlva
Kész harci díszben mentem le a lépcsőn. A hajamat gondosan kivasaltam, hogy ne legyek mindig göndörke, és egy egyszerű farmersortot vettem fel, vagány inggel, amit a derekamon összekötöttem. Nem voltam unalmas, és nem is öltöztem nagyon ki. Végül is, csak beülünk valahova, meg úgy érezzük magunkat, mint régen.
- Rosie- mosolygott rám Pattie, amikor meglátott.- Csinos vagy!
- Köszönöm- mosolyodtam el zavartan. Justin a kanapén ült, és érzekésemre megfordult. Végig magamon éreztem a tekintetét, amikor közöltem Pattie-vel, hogy elmegyek itthonról.- Jönnek értem, és beülünk egy fagyira... vagy nem is tudom, csak beszélgetünk, meg minden.
- Óh, rendben kincsem, érezd jól magad!- mosolygott Pattie, majd gyorsan megtörölgette a kezét, és kijött a pult mögül. Csak akkor vettem észre, hogy ő is eléggé csinos.
- Pattie! Te mész valahova? Fantasztikusan nézel ki!- dicsértem meg, mire felnevetett.
- Igen, ma Tom-hoz megyek! És talán ott is alszok...- mosolygott, majd a tükör előtt gyorsan betett a fülébe egy fülbevalót.
- Húúú- vigyorodtam el.- Szorítok nektek!
- Nem szeretnék kistestvéreket, anyu- intett mosolyogva Justin, mire Pattie viccesen kinyújtotta a nyelvét a fiára.
Pár másodpercig álltam köztük, amikor dudáltak.
- Azt hiszem, értem jöttek- az ajtó felé indultam, majd miközben megfogtam a kilincset, visszafordultam.- Majd estefelé jövök!
- Vigyázz magadra! Jó szórakozást!- intett Pattie.
- Várlak, Em. Beszélnünk kell- nézett mélyen a szemembe Justin.
A legszívesebben maradtam volna vele, hogy megbeszéljük az egészet, de akkor megint dudáltak, és egyre türelmetlenebbül. Nagyot sóhajtottam, és mosolyogva arcon pusziltam Justin-t, majd a reakcióját meg sem várva kiszaladtam a házból.
Az ajtónak dőlve már ott állt Sarah, és Clara is. Mikor megláttak, lányosan sikítoztunk egy sort, meg összeölelgettük egymást... bár tegnap is találkoztunk. Aztán, mikor beszálltam a kocsiba, Joe-val összeröhögtünk, hogy milyen régen láttuk már egymást... tegnap. Chris pedig, aki a kormány mögül nézett hátra rám, csak sokat tudóan elmosolyodott. Én meg elpirultam. Jó, hogy két év és egy nap után is ilyen hatással van rám egyetlen mosolya...

Kávézóban 
Egy hatszemélyes helyen vágtuk le magunkat. Úgy döntöttünk, hogy ma nem csinálunk semmi mást, csak eszünk, meg iszunk valami finomat. Középre ültem, mellettem, az ablaknál, Chris, másik oldalamon pedig Sarah ült. Velünk szemben pedig Joe és Clara.
Éppen Chris poénján röhögtünk, amikor eszembe jutott, hogy milyen jól érzem magam közöttük. Hiányozott már az, hogy csak úgy gondtalanul nevetgéljünk a semmin, és hogy jól érezzük magunkat. És egésznek éreztem magamat. Ahogy Chris mellettem ült, nem éreztem magam kényelmetlenül... sőt! Nagyon jól voltam. Főleg, amikor neki kellett dőlnöm, mert nem bírtam tovább a röhögéstől. Szégyellem is magam. Nem szabadna megvezetnem így ezt a srácot. Én Justin-t szeretem, és Chris csak közömbös a számomra... Ugye...?
- Gyerekek, látjátok azt az isteni tortát?- intett Joe a pult felé, ahol kígyóztak az emberek.
- Én is azzal szemezek már mióta- nevetett fel Clara, mire Sarah is hevesen bólogatott.
- Vegyünk!- pattant fel Joe, a lányok meg utána.
Sarah még visszafordult.
- Ti nem jöttök?
- Nem, köszi- intettem mosolyogva.- Van még minyonom!
- Chris?- nézett a lány a mellettem ülő srácra.
- Nem vagyok most éhes- vonta vállat mosolyogva Chris, miközben engem nézett.
Sarah sokat sejtően rám kacsintott, majd megfordult, és futott a többiek után. Chris- mintha csak erre várt volna -maga felé fordított, és mélyen a szemembe nézett.
- Gondolkodtam a tegnap estén, Em.- kezdte.
- Én is, Chris. De. Tudd meg, hogy már túlléptem. Nem szeretlek téged úgy, ahogy te engem. És... sajnálom, hogyha megtévesztettelek esetleg, azzal a csókkal. Véletlen volt.- mikor ezeket a szavakat kimondtam, a szívem ösztönösen is összezsugorodott, és éles fájdalmat éreztem a tüdőmben.
- Emily- mosolyodott el aranyosan, mire nagyot dobbant a szívem.- Nem tudsz hazudni.
- Honnan veszed??
- Ismerlek, Em- mosolyogva a fülem mögé kotort egy hajtincset.- Olyankor mindig harapdálod a szád.
Fene. Gyorsan elfordultam, hogy ne tudjon még többet leolvasni az arcomról.
- Nézd, Chris- kezdtem újra, majd visszafordultam hozzá.- Justin jelenti nekem most a világot! Mindenben segített.
- Én is segítettem volna, ha engedted volna- vágott gyorsan a szavamba.
- Nem arról van szó- ráztam a fejem.- Justin már az életem része. Nem tehetem meg vele, hogy egyszerűen otthagyom, azok után, amin együtt átmentünk.
- Most vallottad be, hogy szívesen kezdenéd velem újra!
- Nem is- makacskodtam.
- Azt mondod, még mindig szeretsz?- kérdezte huncutul, én pedig hitetlenül felnevettem.
- Ne forgasd ki a szavaimat!
Chris megadóan feltette a kezeit, én pedig folytattam.
- Sajnálom, hogyha hiába költöztél ide, de nekem egy új fejezet kezdődött el az életemben...
- De Em, a miénket még nem zártuk le- mosolyogva két keze közé vette a kezemet. Ilyet mindig akkor csinált, amikor szomorú voltam. Csillogó szemekkel néztem a szemébe.- És én nem foglak elengedni.
- Chris, kérlek, ne nehezítsd meg még jobban! Justin szeret. Viszont szeretem.
- A szád...- mutatott mosolyogva az ajkamra, amit szüntelen harapdáltam. Francba!
- A lényeg- dühösen kirántottam a kezemet a kezei közül.-... hogy nem lehet köztünk semmi. Értsd meg, kérlek. Nem akarok fájdalmat okozni neked. Meg magamnak.- ezt a mondatot nem kellett volna KIMONDANI.
Chris győztesen elmosolyodott, én pedig majdnem elsüllyedtem. Ez nem lehet igaz. Miért jár mindig a szám az eszem előtt??? Istenem...
- Em, ne gondold azt, hogy csak úgy egyszerűen elengedlek.- Chris mélyen a szemembe nézett, nekem pedig nagyot dobbant a szívem.- Harcolni fogok érted, Emily. Meg foglak szerezni.
Nem tudtam, mit mondani. Folyamatosan két dolog zakatolt a fejemben; hogy még soha senki sem mondott nekem ilyen szépeket, és hogy mégsem szerettem ki teljesen Chris-ből.

Este
Chris autója egyenesen a ház előtt állt meg. Miután sikerült elbúcsúznom a többiektől, kiszálltam. Hosszasan integettem az autó után, miközben fejemben folyamatosan Chris szavai visszhangzottak. Tudtam, hogy kedvel, de hallani... Hú, hát az nem volt semmi.
Mikor elindultam a bejárat felé, a szívverésem felgyorsult, ugyanis Pattie elment itthonról, mivel a barátjánál tölti az estét, úgyhogy csak ketten leszünk... Justin-nal. Tudtam, hogy valamikor meg kell beszélni ezt az egészet, és hogy le kell zárni a vitát, de akkor is... ennél nehezebb dolgot nem nagyon tudok elképzelni.
Lassan, és észrevétlenül próbáltam becsukni magam mögött az ajtót. Azonban, amikor slisszoltam volna fel az emeletre, hihetetlen látvány tárult a szemem elé: Justin, a konyhaasztalra tett le éppen egy nagy tál finomságot. Gondosan meg volt terítve, és egy gyertya is égett az asztal szélén. Tökéletes volt.

- Szia, Em- mosolyodott el Justin, amint meglátott, totál lefagyva a lépcső aljában.

- Ezt.. ezt te..?- kérdezte döbbenten, mire csak bólintott.- Atya úr isten!

- Reméltem, hogy ezt fogod mondani- röhögte el magát, majd közelebb lépett, és mélyen belenézett a szemembe.- Sajnálom Emily, hogyha köcsög voltam veled... Nem értettem meg, hogy neked nehéz elszakadnod a régi életedtől, és... és hirtelen új életet kezdeni, itt. Én..én totál megértem, hogyha szeretnél velük lenni. És csak annyit szeretnék kérni érte, hogy velem is tölts egy kis időt. Hiányzol...

- Justin- nyögtem fel könnyekkel a szememben, majd szorosan megöleltem a srácot.

Justin szorosan magához vont, és olyan erősen ölelt, hogy éreztem a kockáit a hasamon. Mélyen beszívta a hajam illatát, én pedig ujjaimmal belefésültem dús sérójába. Hiányzott már. Alig voltunk távol, de engem majdnem megölt a hiánya. Kétség sem fér hozzá: egymásnak vagyunk teremtve. Ugye..?

- És milyen volt a napod?- kérdezte Justin.

Éppen a vacsorát ettük. Isteni finom lett, kezdtem arra gyanakodni, hogy esetleg valahonnan rendelte.. de persze ezt nem kérdezhettem meg, mert az kissé kínos, ha kiderül, hogy ő sütögette az egészet. Szóval ettünk, és beszélgettünk, amikor előrukkolt ezzel a kérdéssel. Úgy gondoltam, őszintén kell válaszolnom, elvégre... elvégre ő mégiscsak Justin. Na.
- Nem volt rossz- vallottam be. De mit is mondhattam volna?? Hogy még mindig szeretem Chris-t?? Vagy hogy nem hagyhatom egyedül?? Hogy miattam költözött Kanadába, és hogy elvárja, hogy legyek vele, aminek én nem szeretnék nemet mondani?? Ezeket nem mondtam. Még.

9.rész ~Evelin~

A vacsora alatt próbáltam észhez téríteni magam.Az agyam viszont folyton ezen a problémán járt ami most sziklaként nehezedett a szívemre.Egyik pillanatban azt tartottam helyesnek ,ha nem ma este mondom el neki,hiszen sokat készülhetett erre a vacsorára és nem hiszem hogy az lenne a legmegfelelőbb köszönetnyilvánítás ha most így hirtelen közölném vele ,hogy nem lehetünk együtt. A másik pillanatban pedig az ellenkezőjét gondoltam.Szerettem volna minnél előbb közölni vele a dolgokat ,mert tudtam ha halogatom később talán még jobban összetöröm és azt legkevésbé sem szeretném.Miután milliószor átfutottak az agytekervényeimben ugyan azok a gondolatok ,végül úgy döntöttem az lesz a legtisztább ha most azonnal rendbe teszem a dolgokat.Már ha ezt rendbetételnek lehet számítani.

-Figyelj Justin!-fontam össze a kezem miután ledobtam magát mellém a kanapéra.Tekintetemmel végig őt pásztáztam miközben a gondolataimat próbáltam összeszedegetni.Előbb már szinte a nyelvemen voltak a sebző szavak amiket hamarosan közölnöm kell Justinnal ,most viszont hogy itt a pillanat szinte eltűntek a jól megfogalmazott mondatok a fejemből.
-Rád csak figyelni lehet Rosie!-mosolyodott el ,aztán egy cuppanós puszit nyomott az arcomra.-Mondd!Miről van szó?- kérdezte most már komolyan.Szemeivel folyton az én tekintetemet fürkészte,mintha így próbálna rájönni arra vajon mit is fogok most mondani neki.Még utoljára lepillantottam kezeinkre,aztán belekezdtem kis monológomba.
-Amit most fogok mondani tudom hogy nagyon fog fájni neked , hidd el nekem még jobban fáj hogy ezt kell mondanom.-tartottam egy pillanat szünetet ,s észrevettem hogy a kezemmel egyre erősebben szorítom Justinét.Gyorsan lazítottam kicsit a szorításon,aztán újra a szemeibe néztem.
-De döntenem kell Justin.Nem játszadozhatok veletek. Chris közölte velem hogy vett egy házat ,pár utcára innen és egy hét múlva ideköltözik.Csak miattam. Ráadásul a családjában is nagy balhék vannak,úgy érzem nem hagyhatom cserben még én is.Valószínűleg nála leszek pár hétig.-mondtam ,éreztem hogy minden egyes mondattal egy tőrt döftem a szívébe és a sajátomba is.De nem volt mit tennem már magamban döntöttem.Tudtam hogy mennyire szenvedett Chris mikor szó nélkül otthagytam két év után,ezt nem tehetem meg többször vele.Ráadásul az együtt töltött napok után nekem is őrülten hiányozni kezdett.
-Kezdem meggyűlölni ezt a Christ.-pattant fel mellőlem aztán őrülten járkálni kezdett fel-alá.-Emily!Én előbb voltam része az életednek mint ez a semmirekellő.-állt meg idegesen előttem kezeivel hadonászni kezdett.- Hiszen együtt nőttünk fel.Vagy az már nem is számít?Ugye?Ennyire elvette ez az idióta az eszed?-üvöltött rám.Erre nem tudtam mit mondani.Nem hittem hogy ennyire elborul az agya.Könnybelábadt szemekkel bámultam magam elé , s próbáltam elviselni az üvöltözését.
-Az nem számít?10 évet dobsz a suttba 2 helyett?Válaszolj már Emily!A francba nézz a szemembe és válaszolj!-kiáltott rám.Nem ismertem rá a fiúra aki előttem állt.
-Nem tudom mit mondhatnék Justin.Sajnálom.-lépkedtem bátortalanul felé,hogy kicsit lenyugtassam.Kezeimet összekulcsoltam a nyaka körül és a vállára dőltem. Ő csendesen hagyta hogy köréje fonódjak.Hatalmas csend honolt a szobában.Így a karjai között éreztem minden egyes szívdobbanását és a szobát betöltötte gyors zihálása.
-Sajnálom,de nem hagyhatom egyedül Christ.A családját is elveszítette,nem törhetem össze még én is.-suttogtam alig hallhatóan a nyakába,amitől éreztem hogy libabőrös lett.Vett egy mély levegőt aztán megszólalt.
-Remélem tudod hogy én nem fogom ezt hagyni.Hogy egy másik srác csak úgy elvegyen tőlem.Mardosna a bűntudat ha végignézném ölbetett kézzel ahogy elveszítelek.Harcolni fogok érted Rosie.-suttogta.Kezével a fülem mögé terelt egy kósza hajtincset ,majd megfordult és üres tekintettel besétált a szobájába.Pár perccel később hallottam hogy magára zárja az ajtót.Azt hiszem Justin beletörődött a dolgokba...egy ideig.Állapítottam meg magamban annak ellenére hogy az utolsó mondata egyátalán nem ezt sugározta.Aznap éjszaka szinte semmit sem aludtam.Csak forgolódtam össze-vissza az ágyamban és azon járt az agyam hogy miért kell nekem megbántanom olyan embereket akik szeretnek engem. Mi lesz ezután?Mit fog szólni Pattie? Vajon haraguni fog rám ?Vagy ezt is olyan megértően kezeli majd mint minden mást?És milyen lesz a közös életem Chrissel? Cikázott a fejemben számtalan kérdés és úgy éreztem mindig újabb merül fel.Majd egyszer csak azt vettem észre hogy elnyom az álom.

*1 héttel később*
Amikor közöltem a tényt Pattievel hogy egy ideig Chrisnél fogok lakni ,tényleg megértő volt.Bár kikötötte hogy szeretné ha legalább kétnaponta beugranék hozzájuk ,hogy ellenőrizze minden rendben van e velem.Meg persze mert a szívükhöz nőttem és állítása szerint semmi sem lesz ugyanolyan otthon nélkülem.Sajnálta hogy Justin és köztem vége lett a dolgoknak,de teljesen megértette a helyzetem.Öhm igen.Justin.Szorult össze hirtelen a gyomrom amikor kimondtam magamban a nevét.Vele azóta az este óta nem beszéltem,szinte soha sem volt otthon.Egyik este Ryanéknél aludt ,aztán az apukája családjával töltött pár napot."Csak próbálja kihasználni ezt a maradék egy helyet a nyári szünetből"-biztatgattam magam,de tudtam hogy valójában előlem menekül.Csak tegnap délután jött haza,de nem beszéltünk.Szinte rám sem nézett.

2014.augusztus.31 16:00
"Pár perc és ott leszek érted.Alig várom hogy újra láthassalak.Sok volt ez az egy hét Nélküled.Szeretlek kicsim."-futtattam végig az SMS-en a szemem ,amit egy perce kaptam Christől.Elmosolyodtam az üzeneten ,mert én is alig vártam hogy láthassam.Gyorsan beledobtam a telefonom a kézitáskámba ,majd kisétáltam a teljesen telegyömöszölt bőröndömmel a verandára ahol Pattie és Justin üldögélt.Éppen leakartam ülni melléjük amikor arra lettem figyelmes hogy egy szürke BMW parkolt le a ház előtt és kiszállt belőle Chris.
-Azt hiszem jobb lesz ha most bemegyek,mielőtt bemosok egyet ennek a bájgúnárnak.-erőltetett egy mosolyt az arcára ,aztán átölelt .
-Kérlek vigyázz magadra Rosie!Remélem visszajössz hozzám!-suttogta fülembe ,de a következő pillanatban amikor feleszméltem már el is tűnt a szemem elől.Gyorsan Pattie után mentem aki már a nehéz bőröndömmel a kocsi felé tartott .
-Szia Chris.Én Pattie vagyok,Rosie nénikéje.Örülök hogy megismerhetlek.Sokat hallottam már rólad.-mosolygott kedvesen Pattie Chrisre ,majd kezet fogtak.
-Enyém a megtiszteltetés.-vigyorodott el Chris is ,majd mikor meglátott a nénikém háta mögött,hatalmas vigyor terült el az arcán.
-Szia édes!Hiányoztál!-fogta meg a kezem aztán magához húzott.Mivel Pattie is itt volt csak gyorsan adott egy puszit a számra és kivette a bőröndött Patt kezéből.
-Ugye tudod hogy bármikor visszajöhetsz ha meggondolod magad?!-ölelt magához Pattie még utoljára aztán beszálltam a valószínűleg vadonatúj szürke BMW-be.
-Persze.Köszönök mindent!Hiányozni fogtok!Mondd meg Justinnak hogy puszilom.-kiabáltam még Pattienek a félig lehúzott kocsiablakon keresztül.
-Rendben.Te is hiányozni fogsz Rosie.-hangzott el a válasz,mire az autó elindult .Sebesen száguldottunk az új életem felé Chrissel.

-Wow!Eszméletlen ez a ház!-ámultam miközben kipakoltam a ruháimat a szobánkban lévő hatalmas gardróbszekrenybe.Chris mellé sétáltam ő pedig a kezembe nyomott egy újabb adag ruhát ,hogy nekem már csak el kelljen tennem.
-Tudod mikor közöltem apámmal hogy lelépek ,természetesen nem örült neki.De tudta hogy ha akarok ,akkor úgy is elfogok költözni ,ehhez nem kell a beleegyezése.Valószínűleg a bűntudata miatt utalt á ennyi pénzt a számlámra.Szerintem ezzel szeretne kárpótolni...-motyogta miközben utánnam hozta az utolsó kupac ruhát a gardróbba.
-Sajnálom hogy így alakult.-leheltem az arcára miközben mögém lopakodott és hátulról karolta át a derekam.Tényleg sajnáltam Christ,hiszen évekkel ezelőtt minden rendben volt a családjukban.14 éves volt amikor az apja inni kezdett ,azóta tűri  Chris a mindennapos veszekedéseket és kiabálásokat.Teljesen érthető hogy totál elege lett ebből.
-Nem kell sajnálnod édes.Egyedül az apámnak kellene sajnálnia a dolgokat,de ő képtelen erre.-suttogta.-De nem számít.Ő mostmár nem része az életemnek.Most már csak mi ketten számítunk Em.-fogta meg a kezem aztán egyszerű mozdulattal megfordított úgy hogy vele szemben legyek.Gyönyörű barna szemeit csodáltam.Kezem végigvezettem az arcán ,majd beletúrtam finoman világosbarna hajába ,ami most kicsit össze vissza állt.Így hogy vele szemben álltam és csakis őt bámultam eszembe jutottak a régi emlékeink ,melynek hatására elmosolyodtam.
-Még mindig imádom a mosolyod.A legszebb amit valaha láttam.-mondta komolyan de aztán ő is elmosolyodott.
-Hiányoztál Chris.-mondtam ,mire ő szorosan körém fonta a karjait.
-Te is Em.