- Khm- kissé elhúzódtam, amikor befejeztük a feladatunkat.
- Hű- nézett ránk elismerően Tamara.- Nem gondoltam volna, hogy megcsináljátok.
- Pedig- mosolygott rá Justin, majd édesen felém pillantott. Mikor azonban látta égővörös arcomat, csak óvatosan megfogta a magam mellé ejtett kezemet úgy, hogy senki se lássa. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel.
Hosszú percek múlva az óra lassan fél tizenegyet ütött, így a srácok elhúztak. Nem sokkal később egyedül feküdtem az ágyamon. A plafont bámulva töprengtem: hogyha az a csók "nem jelentett semmit", akkor mégis miért gondolok folyton arra?? Más nem jár a fejemben, csak Justin...és az a csók... A számat harapdálva hunytam le a szemeimet. Mindenem remegett, az emlékekre visszagondolva összefacsarodott a szívem, és nagyon fájt. Mégsem bírtam megállni, hogy újra, meg újra ne pörgessem le a fejemben a történteket.
Aztán három halk kopogás az ajtómon, majd Justin surrant be rajta.
- Halkabban nem tudsz bejönni- néztem unottan mosolyogva a plafonra, mikor felvetődött mellém az ágyra.
- Nem- vigyorodott, mire felé fordítottam a fejem. Justin óvatosan megpuszilta a homlokomat, egy hosszú sóhaj kíséretében.- Na? Hogy tetszett az üvegezés?
Lassan felülten, majd kicsit zavarban elmosolyodtam.- Jó volt...
Justin hitetlenül elnevette magát, és kisöpört egy kósza hajtincset az arcomból. Az arcom rögtön vörös lett, és hogy eltakarjam pirosságát, le kellett hajtanom a fejemet.
- Nyugi- mondta halkan Justin, mire óvatosan felpillantottam. Justin lassan az államnál fogva megemelte a fejemet, és közelebb hajolt. Ellenkezhettem volna, de furcsa mód, nem tettem. Egyszerre értek össze ajkaink. Egy hosszú pillanat töredékéig élveztük is a másik társaságát, amikor hirtelen kopogtak az ajtómon.
- Rosie- hallottam Pattie halk hangját.- Ébren vagy még, drágám?
Ijedten húzódtam el Justin-tól, aki értetlenül meredt rám, mire hirtelen ötlettől vezérelve lelöktem az ágyamról.
- Az ágy alá- suttogtam riadtan, mire behúzta magát az ágyam alá.- Gyere- szóltam ki, a takarót magamra kapva, hogy ne látszódjon a rövidnadrágom.
Pattie bekukucskált az ajtón, majd mikor megbizonyosodott róla, hogy tényleg ébren vagyok, besétált és leült az ágyam szélére.
- Minden rendben?- kérdezte, szélesen mosolyogva.
- Persze, persze- bólogattam hevesen, majd elvigyorodtam.- Hogy ment a randi?
- Jaaaj- legyintett a füléig vörösödve.
- Ezt egy "hú, Rosie, ne is kérdezd, nagyon jó volt!" válasznak veszem- kacsintottam rá.- Mesélj!
- Á, nem, most késő van- mosolygott, majd felállt.- Talán majd holnap.. Átnézek Justin-hoz is..
- Ne!- kiáltottam a kelleténél kicsit gyorsabban, mire Pattie kérdőn nézett rám.
- Miért?
- Mert...- ijedten keresgéltem valami jó kifogás után, végül pedig a legkézenfekvőbbre csaptam le.- Mert az előbb voltam én is nála, és éppen alszik... Nem szeretném, ha felkelne, mert eléggé...eléggé kifáradt..tudod..
- Ömm.. rendben-bólogatott, majd kinyitotta az ajtót.-Jó éjt, Rosie.
- Jó éjt- mosolyogtam kissé idegesen utána.
Amint becsukódott az ajtó, Justin kihúzta magát az ágyam alól, és a hajába túrva ült vissza mellém.
- Ez húzós volt- fújta ki a levegőt, majd óvatosan megfogta a kezem. Mosolyogva meredtem rá, majd pillantásom áttért az ablakra, és gondolkodva néztem a függönyt.- Min gondolkodsz?
- Csak...- kezdtem halkan, fejem pedig visszafordítottam Justin felé.- Mindegy.
- Biztos nem akarod elmondani?- kérdezte mosolyogva, mire csak megráztam a fejem, és összekulcsolt ujjainkra pillantottam.
Most traktáljam a saját kis lelki problémáimmal? Ugyan. Nem fogom neki elmondani, hogy ez az egész nagyon jó, meg minden, én viszont mégsem érzem helyesnek. Úgyhogy inkább ezt mondtam:
- Teljesen. Most viszont aludjunk...nagyon fáradt vagyok...
- Rendben- mosolygott, majd hirtelen megcsókolt. Nem tudtam mit tenni. Magamon is eléggé meglepődtem, mikor próbált volna elhúzódni, én viszont a nyakánál fogva visszarántottam magamhoz, és hosszasan megcsókoltam.
- Oké...- kezdtem, mikor elváltunk egymástól.- Ez nem tudom, honnan jött....
- Én sem- vont vállat vigyorogva.- De tetszett- azzal újra felém hajolt, és hosszasan megcsókolt.
Mikor már mindenhol sötét volt, és mi is ágyban voltunk (nem kell rosszra gondolni), azon gondolkodtam, miközben Justin mellkasára rajzolgattam mintákat az ujjammal, hogy mit is művelünk mi ketten? Felpillantottam az édesen alvó Justin-ra: mosolyogva pusziltam meg az arcát, aztán visszafészkeltem magam a vállához. Tudtam, hogy helytelen, amit csinálunk. Bármelyik percben benyithatott volna Pattie. Justin tulajdonképpen az "unokatestvérem". Mondjuk, elég helyes unokatestvérem... Várjunk! Mi? Emily Rosie Carter! Mégis, hogy a fészkes fenébe mondhatsz ilyet? Justin nem helyes... Na jó.. Helyes... Csak nem NEKED! Nem lehettek együtt... Nem, nem, nem, nem és nem. Istenem, soha sem voltam még ilyen... Ez a srác elveszi az eszemet.. Mégis. Hogyha nem lehetünk együtt, akkor tartanunk kell a kellő távolságot. Hm. Felnéztem Justin-ra, majd miközben lehunyt szemmel közelebb bújtam hozzá, eldöntöttem magamban, hogy majd reggel kezdjük a távolság tartását.
*reggel*
Mikor reggel kinyitottam a szemeimet, Justin még mellettem aludt. Édesen elmosolyodtam, ám ez a mosoly nem sokáig maradt édes: keserűség töltötte el, mikor rájöttem, mit ígértem meg magamnak az éjjel. És ehhez tartottam is magamat.
- Justin- keltegettem halkan. Nem kelt fel, így újra megráztam a vállát.- Justin.- ezúttal sem használt, szóval egészen közel hajoltam hozzá, egy puszit nyomtam a homlokára, és kisiettem a szobámból. Miután becsuktam magam mögött az ajtót, összeszorított szemekkel döntöttem neki a fejemet. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz ez a távolságtartás cucc.
Justin-t hagytam, had aludjon és leosontam a konyhába, annak reményében, hogy tudok inni egy pohár vizet. Pattie még aludt, így senkibe sem botlottam bele odalent. Elővettem egy poharat, és miközben vizet töltöttem bele, észrevettem a dohányzóasztalon a laptopomat. Lehúztam a vizet, és odaültem elé. Gyorsan bekapcsoltam, és azonnal felmentem néhány közösségi oldalra. A Facebook pörgött, Twitteren mindenki ezerrel posztolt. Éppen léptem volna ki, mikor ezer értesítés érkezett Facebook-on. Könnyekkel küszködve kattintottam az oldalamra, hol több tucat "részvétem", "annyira nagyon-nagyon-nagyon sajnálom" és "mindig veled leszünk, kitartás" poszt várt. Az első könnycsepp akkor gördült le az arcomon, mikor a barátnőim és barátaim üzeneteit olvastam, akik Ausztráliában élnek, ugye. Alig találtam meg a megfelelő betűket, úgy remegett a kezem. Az, amit minden áldott nap próbáltam elfeledni, most keserű valóságként tört rám. Minden erőmet leszívta, és bár ketten is voltak rajtam kívül a lakásban, úgy éreztem, mocskosul egyedül vagyok.
Aztán felugrott egy ablak. Chris, a volt barátom küldött egy üzenetet. Leírta, mennyire sajnálja, hogy anyáék már nincsenek köztünk, majd a szokásos mondanivalójára is rátért: hiányzom neki, és nagyon szeretné, hogy újra együtt legyünk. Nem írtam vissza, mert hirtelen léptekre figyeltem fel. A lépcső felé kaptam a fejem. Pattie jött le álmos, mégis vidám arccal.
- Jó reggelt- mosolygott rám.
- Jó reggelt- mosolyogtam vissza, majd a fejem elkapva, gyorsan megtöröltem a szemeimet, és leellenőriztem, hogy ne legyenek túl vörösek.
- Rosie, édesem- mosolyogva megállt mellettem.- Hogy aludtál?
- Nagyon jól- mosolyogtam vissza, aztán gyorsan beharaptam a számat, amint a tegnap estére gondoltam.
- Remélem, Justin is jól aludt- mondta töprengve, mire halkan felnevettem, és magamban megjegyeztem, hogy az biztos.
Percekkel később már mind a ketten együtt munkálkodtunk a reggelin, és beszélgettünk. Pattie elmondta, hogy nagyon jól érezte magát Tommal a randin, és előfordulhat, hogy lesz belőle valami.
- Örülök- vigyorogtam rá ezerrel, amikor Justin lépkedett le a lépcsőn.- Ömm... felmegyek átöltözni- hadartam zavarban, majd Justin mellett felrohantam a szobámba.
Justin szemszöge:
Kérdőn néztem Emily után, majd leültem a dohányzóasztal elé.
- Kicsim- mondta anya, mire felé néztem.- Gyorsan elszaladok boltba. Kell tejet vennem.
- Oké- vontam meg a vállam, mire anya kisietett az ajtón, és egy "vigyázzatok egymásra" köszönéssel elindult.
Sóhajtva néztem körbe, hogy mit is csinálhatnék egy szál boxerben, ugye. (Jól van na, én így szeretek aludni!) Aztán megakadt a tekintetem Em laptopján. Tudom, hogy nem szabad ilyet csinálni, és alap esetben nem is csinálnék, de az a tag folyamatosan írogatott neki. Idegesen vetettem magam a soroknak.
"Hiányzol, Rosie!:( De télleg... Kellesz. Jöjjünk újra össze.."
Hittelenül nevetve nyúltam a billentyűzethez. Hogy járhatott egy ilyen alak Emily-vel? És egyáltalán... Mit akar tőle? Ha rajtam múlik, írásban elküldöm a büdösbe... De akkor (pechemre) a lépcsőn a világ legszebb lánya lépkedett le. Szőke haja koszorúként fogta tökéletes arcát, melyre a közömbösség ült le. Mikor meglátott, idegesen elkerekedtek a szemei.
- Justin! Te mi a fészkes fenét csinálsz?- kiáltotta dühösen, és mellém ugrott.- Elolvastad?- bökött ingerülten az üzenetre.
- Nem- hazudtam, elég gyengén, mert lecsapta a laptop tetejét, és szikrázó szemekkel meredt rám.
- Ne hazudj!
- Jó, jó- tettem fel a kezeimet.- Meglehet, hogy belenéztem....
- Ajj, Justin- fogta meg a fejét, mire rögtön a saját védelmemre keltem.
- De nem történt semmi fontos... Csak nem tudom, hogy jön ez az alak ahhoz, hogy ilyeneket írjon neked...
- De ehhez neked semmi közöd!- túrt a hajába.
- Akkor se járhatsz egy ilyennel..- magyarázkodtam.
- Mi?- esett le az álla.- Te csak ne szabjad meg, kivel járhatok, meg kivel nem!
- Hogy írhat olyat, hogy "kellesz"?- idéztem maró gúnnyal a hangomban.
- Ne csináld..- sóhajtott Emily, majd az arca hirtelen elborult.- Na várjunk csak! Te féltékeny vagy!
- Mi? Nem, dehogy is- "hitetlenkedtem".- Ne hülyéskedj..
- De, de. Te totál féltékeny vagy!
- Mi? Nem is!
- Csak tudnám, mi okod lenne rá..- méregetett fagyos kék szemeivel.
- Elég sok okom lenne rá!- emeltem fel a hangom, totál elfelejtve, hogy ezzel felfedtem magam.
- Ugyan miért? Áruld már el!- kiabált Emily. Mivel nem tudtam választ adni, folytatta.- Semmi sincs küztünk, Justin! És..- nyelt egyet, majd kissé elfordult, úgy mondta.- ..és nem is lesz..
Hirtelen nem is tudtam mit mondani... Végül pedig egy oltári nagy baromság bukott ki a számon.
- De estére jó voltam, nem?
Amint kimondtam, láttam, ahogy Em könnycseppje a földre hull, bár elfordított feje miatt nem láttam az egész arcát. Visszaszívtam volna, mert ez tényleg már túl sok volt. A hajamba túrtam, nagyot sóhajtva, mintha ezzel vissza bírnám szívni szavaimat.
- Ezt nem kellett volna...- szóltam halkan.
- Hát nem- mondta rekedten Emily, majd felém se nézve, az arcát gondosan takarva, felszaladt az emeletre, amit ajtócsukódás követett.
Dühömben a kanapéba rúgtam, kis híján eltörve az ujjaimat.. De akkor az sokkal jobban fájt, hogy Emily-t... akarom mondani, Rosie-t szomorúnak láttam..Magam miatt. Fujj. Mikor lettem én ilyen nyálas? Jesszus. Ilyeneket sosem mondtam.. Mi van velem? És Emily... Folyton csak rajta kattog az agyam. Mi ez?
Rosie szemszöge:
*Este*
Egész nap a szobámban kuksoltam. Csak ebédelni mentem le, és akkor is a lehető legtávolabb voltam Justin-tól. Majd visszavonultam a szobámba, ahol átadtam magam az unalomnak, és betettem egy filmet.
A csengő, majd a gyerekhangok lecsaltak a szobámból. Érdeklődve lépkedtem le a lépcsőről.
- Á, Rosie- mosolyodott el Pattie, amint meglátott. Elkapta a karomat, és lehúzott a többiek közé. Mosolyogva figyeltem Justin-t, akinek a nyakán két picike gyerek csüngött.- Jeremy. Ő itt Rosie!- mutatott be a pasasnak, aki vélhetőleg a kölykökkel jött.
- Üdv- intettem bénán, mire mosolyogva megölelt.
- Üdv- mondta mosolyogva, majd megsimogatta a hajamat.
Mikor újra a szemébe néztem, Justin szemei néztek vissza rám. És ez nem attól volt, mert átesett valami operáción.. Csak rém hasonlított a szeme Justin-éra. És akkor döbbentem rá, hogy ő Justin apukája. Mosolyogva "olvastam" a szemeiben.
- Jazmyn! Jaxon!- szólt a kölkökre az apjuk, mire leugráltak Justin-ról, és hozzánk szaladtak.- Mutatkozzatok be Rosie-nak!
- Szia, Rosie- mosolyogtak rám.
- Sziasztok- nevettem fel, majd leguggoltam, hogy olyan magas legyek, mint ők.- Mi újság?
- Semmi- mosolyogtak.
Két kézzel odanyúltam, és összeborzoltam a hajukat. Mosolyogva figyeltem, ahogy felnevetnek, azon a tipikus gyerekhangon. Elérzékenyültem. Nekem sosem voltak testvéreim. A szemeim meg teltek könnyekkel, de szerencsére Jazzy nem engedte, hogy legördüljenek az arcomon, mert megragadta a karom, és odahúzott Justin-hoz.
- Szép vagy- nézett fel rám mosolyogva, miközben a kezemet fogta.
- Te meg gyönyörű- simítottam meg mosolyogva az arcát, mire vállait felvonva elkuncogta magát.
Mikor felemeltem a fejem, azt vettem észre, hogy Justin engem néz. Mosolyogva kacsintott egyet, mire csak elfordítottam tőle a fejem. Ha azt hitte, hogy egy egyszerű kacsintással megnyerhet, és ezzel el is felejtem amiket mondott, hát akkor nagyon téved! Mondjuk.. eléggé helyes azzal a pimasz kacsintással.. Mi? Óh, te jó ég, Emily! Mi nem jut az eszedbe! Ajj, te buta lány! Nem megfogadtad magadnak, hogy tartod a távolságot Justin-tól? Hajj... Amint ez eszembe jutott, tettem egy lépést jobbra, ezzel távolabb kerülve Justin-tól.
- Gyere játszani- rángatta a nadrágom szélét Jazmyn.
- Megyek- mosolyodtam el, és hagytam, hogy csöpp kezével lehúzzon a földre, a babák és autók közé.
*1 óra múlva*
A kanapén ültünk; Justin, ölében Jaxon-nal, mellette én, az ölemben pedig Jazzy szuszogott csendesen. Míg Pattie és Jeremy kávéztak, addig mi a piciket szórakoztattok.. Később pedig altattuk. Irtó édesek, meg kell mondjam. Sosem gondoltam volna, hogy valaha úgy fogom érezni, nekem is vannak kistestvéreim. Kellemes érzés.
- Ömm.. Srácok- hallottuk meg Jeremy hangját, mire odakaptuk a fejünket.- Ki tudnátok hozni őket az autóhoz?
- Persze- mosolyogtunk.
Justin könnyűszerrel a hátára kapta Jaxon-t. Szegény gyerek, kis híján leesett a bátyja válláról. De szerencsére Justin, mint valami példa apuka, halál ügyesen fogta a kölyköt.
Mosolyogva vettem az ölembe Jazzy-t, és mint egy kis hercegnőt, úgy vittem az autóhoz, Justin után.
- Így. Tegyétek be őket.- vezényelt halkan Jeremy, mi pedig az ülésekbe ültettük a csöppségeket, és be is kötöttük őket.
- Jó éjszakát, babák- suttogtam mosolyogva, majd egy puszit nyomtam Jazzy és Jaxon buksijára.
Mikor becsuktam a kocsiajtót, Justin mosolyogva figyelt. Elköszöntünk Jeremy-től, majd beszaladtunk a házba.
- Hulla vagyok- sóhajtott Justin. Nem válaszoltam, csak jó éjszakát kívántam Pattie-nek, majd felcaplattam a szobámba.
Az ágyamba dőlve éreztem, hogy mar a lelkiismeret. Nagyon bunkó voltam Justin-nal, aki meg sem érdemelte. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam és kikukucskáltam az ajtón. Mindenhol sötét volt. Halkan kilopakodtam a folyosóra, és Justin szobája felé vettem az irányt. Éppen léptem volna, amikor Pattie ajtaja kinyílt. A lélegzetem is elakadt, annyira megijedtem. Megdermedtem, mint egy szobor. Aztán (hála istennek) az ajtót Pattie becsukta, és ahogy láttam, a villanyt is lekapcsolta. Vadul dobogó szívvel kopogtattam halkan Justin ajtaján, majd benyitottam hozzá.
- Hát te?- kérdezte Justin, mikor becsuktam magam mögött az ajtót.
Az ágyán feküdt és a tévét kapcsolgatta, egyszerű pamut melegítőben. Mikor azonban engem nézett, lenémította az éppen menő filmet. Zavarban a fülem mögé kotortam a hajamat, majd felültem Justin mellé, aki érdeklődve húzódott hozzám közelebb.
- Azt hiszem, bocsánatot kell kérnem- mondtam halkan. Hunyorogva pillantottam fel Justin-ra, aki ezt hallván elmosolyodott.
- Miért is?- kérdezte, de éreztem, hogy pontosan tudja, miről van szó.
- Nagyon bunkó voltam ma.. egész nap- magyaráztam, vörös fejjel.
- Tudom- szólt Justin. Mikor látta kérdő fejemet, elnevette magát.- Se hülye nem vagyok, sem vak.
- Tudom- motyogtam bánatosan.- Sajnálom...
Justin hitetlenül felnevetett, majd közel húzva magához, átölelt.
- Tudom, mitől félsz. De nincsen rá okod.- mondta halkan.- Viszont. Hogyha még egyszer meglátom, hogy rád ír az a nyomorék, személyesen fogom kiherélni.
- Na? Féltékeny vagy?- kérdeztem kuncogva, kissé elhúzódva tőle.
- Most már van okom- vigyorodott el, majd arcon puszilt.
Végül Justin-hoz bújva aludtam el. Furcsa volt, hogy nem a saját szobámban vagyunk, de szeretem a változatosságot.
